Trianon 100

2020.05.30. 22:22

Fiataloknak a trianoni békediktátumról

Centenáriumi emlékműsort és konferenciát rendez a Nemzeti Közszolgálati Egyetem.

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) 2020. június 4-én a Ludovika TV-n sugárzott emlékműsorral, valamint tematikus webináriumi emlékkonferenciával emlékezik a trianoni békediktátum 100. évfordulójára – írja az egyetem honlapja alapján a Magyar Nemzet.

Az NKE 2020 februárjában hirdette meg a nemzeti összetartozást középpontba helyező, elsősorban fiataloknak szóló programsorozatát.

A Trianon 100 keretében az NKE egyetemi oktatókkal és kutatókkal, valamint a téma elismert szakértőinek segítségével mutatja be a Trianonnal kapcsolatos komplex kérdéseket. Ezek közé tartozik például az elmúlt száz év mérlegének megvonása, a téma közigazgatási, rendészettudományi, hadtörténelmi és diplomáciatörténeti vonatkozásainak egyedi megjelenítése. A kutatómunka eredményeként egy minden eddiginél részletesebb térképtár és tanulmánykötet is készül, sőt, az egyetem a fiatalok megszólítására esszé- és fotópályázatot is hirdetett

– tájékoztat az Egyetem.

A Nemzeti Összetartozás Napján, 2020. június 4-én eredetileg egy egész napos emlékkonferenciát tervezett az egyetem, de a járványügyi veszélyhelyzetből adódóan a rendezvény a Ludovika TV stúdiójába költözik át, ahol reggel 9 órától délután két óráig emlékműsort láthatnak az érdeklődők.

Az elismert szakértők közreműködésével megvalósuló programban szó lesz a békeszerződés előzményeiről, annak a nemzetpolitikára, a honvédelemre, a fiatalokra és a kultúrára gyakorolt hatásairól, s az intézmény által meghirdetett programok eddigi eredményeiről is beszámolnak majd az egyetem vezetői, kutatói és oktatói. Az eseményen bemutatják a Trianonról készült emlékkötetet is.

Az emlékkonferencián előad többek között Kis Norbert, az NKE fejlesztési rektorhelyettese, Horváth Attila alkotmánybíró, egyetemi tanár (NKE), Nagy Szabolcs, főlevéltáros (Veszprém Megyei Levéltár), Balla Tibor alezredes, kutatóprofesszor, valamint Ablonczy Balázs történész, a Trianon 100 Kutatócsoport vezetője.

Június 4-én egy tematikus webináriumi emlékkonferencia 28 előadása is elérhetővé válik a Ludovika Webináriumban, a Trianon 100 menüpont alatt. Az előadások, amelyek 2020 őszén tanulmánykötet formájában is elérhetők lesznek, szekciókra bontva tekinthetők meg a https://ludovikawebinar.uni-nke.hu/hu/channels oldalon.

Az emlékműsort az egyetem YouTube-csatornáján és Facebook-oldalán lehet majd követni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában