Jelentős szezonvégi árleszállítások

Jelentős szezonvégi árleszállítások
Nagyvárad – Még el sem kezdődött a szezonvégi kiárusítás hivatalos időszaka, de a legtöbb Fő utcai üzletben levitték a téli lábbelik, öltözékek árát. Megnéztük, mit mennyiért kapni ilyenkor.

Ami az árleszállításokkal kapcsolatos előírásokat illeti, Petri Csillától, a Nagyváradi Polgármesteri Hivatal sajtóosztályának munkatársától megtudtuk: a szezonvégi kiárusítások időszaka január 15 és április 15 között van, s ezen belül legfeljebb 45 napig tarthatnak. Legalább 15 nappal a tervezett kiárusítás kezdete előtt a tulajdonosnak írásban kell jeleznie szándékát a közösségi rendőrségnél, s hogy az egész teljesen törvényes legyen, annak az is feltétele, hogy a kiárusítandó termékek teljes árát fizesse ki legalább 30 nappal az akció előtt a forgalmazónak. A szezonvégi kiárusítással kapcsolatos előírások megszegéséért a közösségi rendőrség 400-tól 1000 lejig terjedő bírságot szabhat ki. Mint megtudtuk, mostanáig nyolc, szezonvégi kiárusításra vonatkozó kérvény érkezett a közösségi rendőrséghez, leginkább nagyobb bevásárlási központok folyamodnak ehhez a megoldáshoz.

Legyen látható

A legtöbb üzletben viszont, ahogy láttuk, különféle promóciók zajlanak, 10-tól akár 70%-ig terjedő kedvezményekkel. Mint megtudtuk, ilyen árleszállításokat a kereskedők bármikor, saját elképzelésük szerint alkalmazhatnak, s ezekre nem vonatkoznak a szezonvégi árleszállítással kapcsolatos szabályok. Az egyetlen előírás, hogy a leszállított árú terméken láthatóan fel kell legyen tüntetve a régi és a leszállított ár.

A Fő utcán egyre másra hirdetik a cipő- és ruhaboltok az árleszállításokat. A reklám szerint „akár 50%-ig” terjedő csökkentéseket hirdet az egyik, több üzletet is működtető cipőbolt-lánc, s valóban jelentősen olcsóbban kínálnak sok mindent. Például eredetileg 159 lejbe kerülő női csizmát 69 lejért, 189 lejest 79 lejért árulnak. Gyermeklábbeliket is olcsóbban lehet most venni – például 149 lejes bakancsot 99 lejért, 89 lejest 69 lejért; láttunk gyerekcsizmákat 49, 59, 69 lejért, miközben eredeti áruk 69, 89, illetve 99 lej volt. Itt nem csak a téli lábbelik olcsóbbak most: lapossarkú női cipők 159, illetve 169 lej helyett 99, vagy 139 lejbe kerülnek, a magassarkúak között pedig van például, amely 364 lej helyett most 99 lejért kapható. Szintén lényeges árleszállításokat alkalmaznak a férficipőknél, klasszikus és modern fazonúaknál egyaránt. Például az egyik polcon szinte mindegyik pár cipő 99 lejbe került, miközben eredeti áruk esetenként a 240 lejt is meghaladta.

Árak

Talán a legnagyobb, akár 70%-ot is elérő árleszállítást egy ruhaüzlet hirdet. Néhány példa: színes pulóvereket 89,9 lej helyett 69,9 lejért árulnak, nadrágokat 129,9 lej helyett 59,9 lejért, norvégmintás szvettereket 119,9 lej helyett 69,9 lejért. Lehet még kapni 229,9 lejes nadrágot 89,9 lejért, bőrutánzatból készült dzsekiket 279,9 lej helyett 139,9 lejért, téli, kötött ruhát 89,9 lej helyett 39,9 lejért. Láttunk ezenkívül garbókat, kötött miniszoknáykat, orkándzsekiket és még sok minden mást az eredetinél jóval kisebb áron.