„Jelentős művészet nincsen mondanivaló nélkül”

„Jelentős művészet nincsen mondanivaló nélkül”
A közelmúltban az önkormányzat által október 3-12. között szervezett Nagyváradi Ősz-fesztivál keretében Bródy János lépett fel az állami filharmónia koncerttermében. A népszerű előadóművész a koncertjét megelőzően exkluzív interjút adott szerkesztőségünknek.

– Nemrég az Illés-zenekar tagjai örökbe fogadtak egy teknőst a budapesti állatkertben, akit rögtön el is neveztek Sárikának. Miért?
– Mi is azok közé tartozunk, akik hozzájárulunk a magunk szerény eszközeivel az állatkert lakóinak a biztonságosabb és kellemesebb életéhez. Nem véletlenül egy nagyon fiatal, alig tizenöt éves teknőst fogadtunk örökbe, és el is neveztük Illés Sárikának abban a reményben, hogy miután ezek a teknősök 200 évig élnek átlagban, így neki még van 185 éve hátra, mikor tehát majd mint öreg teknőst látogatják meg a gyermekek, még akkor is emlékezni fognak az Illés zenekarra, a számainkra, és hát különösen a Sárikára…

– Gondolták annak idején, hogy ilyen szép karriert fut be Sárika?
– Hát annak idején nem, persze. Most már lehet, hogy tisztességben megőszült nagymama ennek a dalnak az eredeti hősnője, de hát abban az időben, mikor a dal született, még egy kicsit butácska volt, ez tény.

– Az idén lesz ötven éves az Illés-zenekar, melyet decemberben egy koncerttel ünnepeltek. Ennek előjátékának volt tekinthető az augusztusi kolozsvári koncert?
– Igen, ez tulajdonképpen afféle előjátéka volt a decemberi koncertnek, beletartozott az évfordulós programokba, hiszen az Illés zenekar nem pontosan ötven évvel ezelőtt alakult. Illetve nincs pontos dátum, úgy ötven évvel ezelőtt kezdett kialakulni ez a legendás felállás. Mondhatom némi büszkeséggel, hogy az Illés Lajos után én voltam az első, mert én már 64 tavaszán bekerültem a zenekarba. Egyébként Koncz Zsuzsi ajánlására, aki akkoriban gyakran lépett fel az Illés zenekarral, és amikor hirtelen kilépett a régi gitárosuk, azt ajánlotta, hogy hallgassanak meg engem, mert tehetséges gyereknek tart. Így én bekerültem már 64 tavaszán, aztán ősszel egyszer-kétszer már megjelent a Levente a Bercsényi klubban, mely az Illés zenekar törzshelye volt. Mint vendég fellépett, persze gitárt nem hozott magával, úgyhogy mindig tőlem kérte kölcsön.

– Megvan-e még az a gitár?
– Már nincs meg. Az a híres történet, hogy extázisba esett mindig, mikor játszott. Tépte a húrokat, igazi rock and roll számokat játszott- fantasztikus volt egyébként-, és bizony néhány húrral kevesebb volt a produkció után, úgy adta a gitárt vissza. Úgyhogy lehetett újabb húrokat tenni rá. Aztán a Lajos látva a Levente fantasztikusan szuggesztív előadásmódját, úgy gondolta, hogy jó lenne a zenekarba, de Levente azt mondta, hogy ő akkor jönne igazán örömmel, ha hozhatná a testvérét, Szabolcsot is. Az év vége felé jöttek ők, kerültek be a zenekarba. Úgyhogy így alakult ki az, hogy tulajdonképpen most az év végén már megünnepelhetjük az Illés zenekar ötven éves évfordulóját, bár az tény, hogy Pásztory Zoli csak a következő év, 65 nyarán került be, amikor mi már a Leventével írtuk az első dalainkat az ifjúsági táborban.

Stafétabot

– Milyen kiegészítő programok társulnak a decemberi évfordulós koncerthez?
– Valójában én nem nevezném kiegészítő programoknak. Arról van szó, hogy az Illés zenekar repertoárja elég nagy és színvonalas dalokból áll. Természetesen az összes dal nem tud majd elhangozni ezen a koncerten, tehát ezek közül is ki kellett válogatni azokat, melyek érdemesek arra, hogy színpadra kerüljenek. Ráadásul azt gondoltuk, hogy ezek a dalok, ha már ötven évig álltak, nagy valószínűséggel még tovább is tartani fogják magukat, könnyen lehet, hogy még minket is túlélnek, tehát itt az idő, hogy átadjuk a stafétabotot a fiataloknak. Ezért jó néhány fiatal énekes és együttes, aki, illetve ami nagyon szereti az Illés-dalokat, és jelentős affinitást érzett a produkció iránt, jönnek majd, és ők is a maguk elképzelései szerint fogják bemutatni az Illés-dalok egy részét.

– Nevek?
– Tudok egy-két nevet, de azért nem akarok mondani, mert biztos valakit kihagyok, illetve úgy tudom, még nem hozták nyilvánosságra a teljes névsort, úgyhogy ne én legyek az, aki elpletykálja. Nagyon színvonalas énekesek és zenekarok fogják színesíteni az előadást, de természetesen a műsor gerincét azért mi fogjuk adni. Körülbelül úgy, ahogy Kolozsváron is, ahol szintén az volt, hogy a mi fellépésünk közben jöttek a fiatalok is, és ők is elénekeltek az Illés-repertoárból néhány dalt. Már csak azért is, mert ezen a kolozsvári fellépésen azok a gyermekek voltak, akik egyébként a Tied a világ! című zenés színpadi társasjátékban is játszanak, ami valójában szintén egy Illés-zenekari repertoárra épül. Szente Vajk nagyon szellemes és nagyon pörgős történetet írt arra a helyszínre, ahol ezeket a dalokat előadják.

– Kik válogatták ki a decemberi dalokat?
– Többen is összedugtuk a fejünket, de végül is a döntés a koncert művészeti igazgatójáé, akit Novák Péternek hívnak, és aki egy nagyon régi barátom. Novák Peti rendezi és vezeti ezt a nagyszabású műsort, és sok meglepetésen töri a fejét. Mindenről még én sem tudok.

Rezignált nyugger

– Miért annyira időtállóak az Illés-dalok, illetve Bródy-szövegek?
– Azt gondolom, hogy ezek az Illés-dalok „az énekelt ritmusos szövegeknek azon fajtájához tartoznak, amik nagyon erősen kötődnek az emberi lélekhez”. Nem tudom, hogy szomorkodjak vagy örvendezzek azon, de hát azok a szövegek, melyeket én írtam, az elmúlt 40-50 évben sajnos a mai napig nem veszítettek az érvényességükből. Most mondhatnám persze, hogy számomra mindig a szabadság, az emberi jogok, a természetes életforma, a béke és az egyetértés volt a fontos, és a mai világban ezekből ugyanúgy hiány van, mint annak idején, amikor a dalokat írtam.

– Az Illés szekerén című albumon szereplő szövegek különösen aktuálisak…
– Az Illés szekerén szereplő számok különösen, hiszen ez a legutóbbi lemezem. Igaz, hogy az említett ötven évet próbálja összefogni, és így jelzi azokat a zenei hatásokat, amelyek az elmúlt évtizedekben hatással voltak rám. De hát azért ezek a dalok már a 21. század szülöttei, már annak következményeképpen jöttek létre, hogy megváltozott a világ, és sajnos nem úgy változott meg, hogy én minden szempontból örülni tudjak ennek. Bár ki tudja, az is lehet, hogy kicsit megöregedtem, és már egy rezignált nyugger vagyok, és már nem élvezem annyira az életet.

– Miért fontos, hogy egy művész kifejtse az álláspontját az őt körülvevő világról?
– Azt gondolom, hogy a művészet elsőrendű feladata, hogy megpróbáljon beszélni arról, amiről másképp nem lehet. Én sohasem hittem a l art pour l art művészetben, úgy véltem, hogy mindig minden műfajban mindig igazán az az üzenet volt fontos, amit a művész a közönségének továbbít. Azt gondolom tehát, hogy mindig minden műfaj akkor volt fontos, amikor üzenetértéke volt az alkotásoknak. Persze fontos, hogy esztétikus legyen, az is fontos, hogy szórakoztató legyen vagy szemet gyönyörködtető, de jelentős művészet nincsen társadalmi mondanivaló nélkül.

Ciucur Losonczi Antonius