HolnapUtán

2021.06.07. 12:00

Broadway-musical Temesvárról

Fotó: Facebook/Temesvári Csíky Gergely Állami Magyar Színház

Pikó Stefánia

Egy musical is szerepelt az idei, kilencedik alkalommal megrendezett HolnapUtán Fesztivál repertoárjában, Arthur Kopit szövegkönyve alapján. A Kilenc című darabot a Temesvári Csíky Gergely Állami Magyar Színház adta elő szombaton a Szigligeti Színház nagyszínpadán, Györfi Csaba rendezésében. Guido Contini, híres és sikeres filmrendező bukásának történetét ismerhettük meg, akit Kiss Attila színművész alakított, a rendező feleségét pedig Magyari Etelka játszotta. Ismét láthattuk a mindig emlékezetes szerepekben feltűnő Tokai Andreát, aki ezúttal a filmrendező producerjeként jelent meg.

Guido falja az életet, a nőket, ahogyan az egy sikeres filmrendezőhöz „illik”, felesége pedig türelmesen viseli a férfi csapongásait, alkotói válságát, legalábbis egy ideig. Guido ugyanis egyre jobban „szétesik”, sem szakmailag, sem románc terén nem alakulnak jól a dolgai, és egyre kevésbé képes egyben tartani életét, tönkreteszi azokét is, akik körülveszik őt. A merész, látványos musical során a szereplők legjava megmutatta tehetségét ének terén is.

A Kilenc Federico Fellini 8½ című, félig önéletrajzi filmjének Broadway-adaptációja, melynek írója Arthur Kopit, zeneszerzője pedig Maury Yeston. Az eredeti előadás 1982-ben több más kategória mellett megkapta a legjobb musicalnek járó Tony-díjat, 2003-ban pedig újabb Tony-díjat nyert.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában