Jazztitánok nyugodt koncertje

Jazztitánok nyugodt koncertje

Február 5-én csütörtökön
este lépett fel a nagyváradi Posticumban a
László Attila – Oláh
Kálmán kvartett.


Mint ahogy azt már megszokhattuk, az idén
kéthetente igényes jazzkoncertek
szervezésével örvendezteti meg a
nagyváradi közönséget a
Posticum Egyesület.
Ezúttal László
Attila
gitáros és
Oláh Kálmán
zongorista kvartettje látogatott el
hozzánk. A négyes Mohay András
dobossal és, Lattmann Béla
betegsége miatt, Barcza Horváth
József bőgőssel lépett a
publikum elé jazzstandardekkel és a
zenekar tagjainak saját
kompozícióival. A közelmúlt
igen kellemes tapasztalatai felfokozhatták a
várakozásokat a kvartett
fellépése előtt, talán
ezért is történhetett meg az, hogy a
László Attila – Oláh
Kálmán kvartett nem volt rám
akkora hatással, mint mondjuk a KLB. trió
vagy Balázs Elemér csapata. Az is a
magyarázat lehet erre, hogy a négyes azt
a nagyon nyugodt, kiérlelt jazzmuzsikát
játssza, amely tőlem egy kissé
távol áll, és amely talán
jobban illik egy előkelő, a finom falatok
mellett finom élő muzsikát is
felszolgáló sokcsillagos
étterembe, mint a Jazzlandbe, ahol, egyéb
ingerek híján egy idő után
már lankad a közönség
koncentrációja. A leírtak persze
nem minősítik a zenét, csak az
objektív körülmények
hozták magukkal azt, hogy ezen a
csütörtök estén, e
már-már éjszakába
hajló koncerten valamivel több zajosabb
lendületesség jót tett volna a
hallgatóság
kedélyállapotának. Vagyis
több olyan pörgősebb dalt is szivesen
hallgattunk volna, mint amelyek a két
részre osztott koncert két
végén felcsendültek.

Igényes
érzékenység


A hangosítás nem volt
tökéletes, ugyanis ott ahol én
ültem – hátul – , a nagyon is
meghallgatásra érdemes zongorafutamokat
elnyomta a nagybőgő hangja, és
érzésem szerint
László Attila
elég bátortalanul nyúlt a
hangszeréhez, legalábbis az én
fokmérőm szerint. Ezen a koncerten az
éppen születésnapját –
stílusosan zenéléssel –
ünneplő Barcza Horváth József
játékát éreztem a
legmeggyőzőbbnek, nemcsak azért, mert
az ő hangszere szólt a legjobban
kivehetően, hanem mert szólóival is
elkápráztatta az egyébként
teltházas koncert
közönségét. Emellett Mohay
András néhány rövid
dobszólójával lobbantotta fel a
kedélyeket, a dobszólók
néminemű zajosságukkal,
kontrasztjukkal kellemesen hatottak a nyugodt zenei
áramlás közepette. A koncert
egésze jó benyomást keltett,
különösen a nagy
érzékenységgel előadott
líraibb hangvételű dalok maradnak
emlékeztesek számunkra. És mivel a
váradi jazzrajongó
közönség
igényességéhez egyre
kevésbé férhet
kétség, nyilván nem
engedhették el a négyest
ráadás nélkül.