Javuló, de még mindig gyenge eredmények

Javuló, de még mindig gyenge eredmények
A Gazdasági Fejlesztési és Együttműködési Szervezet (OECD) a napokban közzétette a szervezet diákfelmérési programján belüli PISA teszten elért eredményeket.

A háromévente megszervezett teszt legutóbb tavaly áprilisban zajlott, Romániából 5103 tizenöt és tizenhat éves diák vett részt 185 iskolából, s két óra állt rendelkezésükre, hogy megoldják a tudományi, matematikai és olvasással kapcsolatos feladatokat.

A közzétett eredmények szerint Románia 435 pontot ért el, ezzel a 48 helyen végzett a résztvevő 70 ország közül, nagyjából egy helyen az Arab Emirátusokkal, Ciprussal, Albániával és Törökországgal. Egyúttal annak a tizenegy országnak a csoportjában van többek között Kolumbiábal, Izraellel, Portugáliával és a Katari Állammal együtt, amelyekben a tudományokhoz kapcsolódó eredmények lényegesen javultak 2006 és 2015 között.

A legjobb eredményeket elérő országok között található Szingapúr (556), Japán (538), Észtország (534), Kína (532), Finnország (531) és Kanada (528). Az olvasás tekintetében Románia 434 pontot ért el, tíz ponttal többet, mint 2009-ben, ez a pontszám Uruguay és Bulgária eredményéhez hasonló, egyúttal megelőzi Thaiföldet és Mexikót. Romániában több diák érte el az 5. és 6. szintet mint az elmúlt években, de nem csökkent az alacsony szinteket elérő diákok száma.

Matematikából a hazai eredmény 444 pont, ez hasonlít Görögország Bulgária, Ciprus és Argentina pontszámához, egyúttal meghaladja Törökország eredményét. Ami a tudományokat illeti: a teszt hét szintet határoz meg, a második szint számít az alapnak, amelyet jó esetben minden tizenöt éves fiatalnak el kell érnie. A felmérésen résztvevő hazai diákok 35%-a a kettes szinten áll, 38,6% nem éri el, 27,5% pedig meghaladja ezt. 2006-tól kezdve enyhén csökkent azoknak a hazai diákoknak a száma, akik nem érték el a kettes szintet.

Címkék: , , ,