Játékos gyereknevelésre tanított

Játékos gyereknevelésre tanított
A Bizakodóbb gyerekek című projekten belül Bányai Sándor, a magyarországi Kalandok és álmok Egyesület igazgatója tartott előadást kedden, a Pro Cariere Egyesület felkérésére, a Ramada szállóban.

 

Amint Bányai Sándor kérdésünkre elmondta, közel húszéves a kapcsolata a váradi pedagógusokkal, de a Pro Cariere Egyesület első alkalommal hívta meg Váradra. Az egyesület egy olyan pedagógiai módszert igyekszik meghonosítani, amely játékon alapul és segíti a gyerek harmonikus fejlődését. A szerdai nap folyamán egy „pici élménypedagógiai bemutatót” tartott a meghívott, aki szerint a teljes módszer ismertetésére 120 óra sem lenne elegendő, nemhogy 120 perc. Mint kérdésünkre elmondta, úgy véli, mindig új módszereket kell keresni, s azt ugyan nem állíthatja, hogy ez a tökéletes, de egy lehetőség, melyet nem árt figyelembe venni.

Játékok

A módszer egyik jellegzetessége, hogy nevel és nem oktat, nagy hangsúlyt fektet a kommunikációra. A gyerek aktívan részt vesz a tevékenységekben, „nem csak ül és előre néz”, mondta az egyesület vezetője.

Legnagyobbrészt óvónők vettek részt a tegnap délelőtti műhelymunkával egybekötött előadáson, melynek bevezetéseként Bányai Sándor elmondta: játszani fognak, s minden egyes játék során, minden egyes pillanatban mindenki szabadon eldöntheti, hogy részt szeretne-e venni. „Az én dolgom, hogy érdekes játékokat hozzak, az önöké pedig, hogy elvigyék ezeket az óvodába és kipróbálják a gyerekekkel” – hangzott el.

A program során egyszerűbb és bonyolultabb játékokat mutatott be a nevelési szakértő – az egyik például arról szólt, hogy a résztvevőknek együtt kellett tapsolniuk az egyesület vezetőjével, ez pedig, mint tapasztaltuk, csak látszólag egyszerű feladat.

Amint Bodó Évától, a Pro Cariere munkatársától megtudtuk, a projekten belül a szociális és érzelmi nevelésre hívták fel a figyelmet különböző tevékenységek által. Mintegy ötven programot szerveztek, melyeken több mint 770 gyerek és 83 pedagógus vett részt. Az egyik téma a „bizakodóbban televízió nélkül” címet viselte, ezen belül pedagógusok és gyerekek olyan alternatív tevékenységeket tanulhattak, melyekkel eredményesen lehet helyettesíteni a televíziózást.

Neumann Andrea

Címkék: ,


0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .