Járványtani kivizsgálás indult a nagyváradi orvosi egyetemen; három diák TBC-vel fertőződött meg

Járványtani kivizsgálás indult a nagyváradi orvosi egyetemen; három diák TBC-vel fertőződött meg
Járványtani kivizsgálást indított a nagyváradi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen a Bihar Megyei Közegészségügyi Igazgatóság, miután kiderült, hogy az intézmény három diákjánál TBC-t diagnosztizáltak. Mindhárom megfertőződött diák külföldi.

Daniela Rahotă, a Bihar Megyei Közegészségügyi Igazgatóság képviselője csütörtökön arról tájékoztatta az AGERPRES hírügynökséget, hogy két férfit és egy nőt diganosztizáltak tuberkulózissal, állítólag még még egy évvel ezelőtt. Mindhárman harmadéves egyetemi hallgatók.

‘Nem mondhatok többet, de szeretném megnyugtatni az orvostanhallgatókat és tanáraikat, hogy az Országos Közegészségügyi Intézet által koordinált járványtani kivizsgálás folyamatban van. A betegek közül egyikük már meggyógyult, tegnaptól jár kurzusra, előtte felmutatta a külföldi kezelését bizonyító igazolást. Mindhárman külföldiek, különböző országokból származnak’ – mondta Rahotă, hozzátéve, hogy a másik két beteget még otthon kezelik.

Az angol tannyelvű medikus csoport diákjait, barátaikat, valamint tanáraikat is felkérték a TBC-szűrővizsgálatok elvégzésére. A tantermeket fertőtlenítették, és minden szükséges lépést megtettek a betegség terjedésének elkerülésére, tette hozzá Rahotă, aki maga is tanít a nagyváradi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen.

AGERPRES/(RO-szerző: Eugenia PAŞCA, szerkesztő: Diana DUMITRU, HU – szerkesztő: TOFÁN Imola)

www.agerpres.ro



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter