Japánsztrájkba kezdtek a Babeş-Bolyai Tudományegyetem diákjai a tandíjmentes helyek csökkentése miatt

Fotó: Universitatea Babeş-Bolyai, Facebook
Fotó: Universitatea Babeş-Bolyai, Facebook
A japánsztrájkot szimbolizáló fehér karszalaggal és flashmobbal fejezte ki tiltakozását a kolozsvári székhelyű Babeş-Bolyai Tudományegyetem több tucat diákja azon tanügyminisztériumi döntés ellen, amely szerint az ország több egyetemén csökkentik jövő tanévtől a tandíjmentes helyeket.

Az egyetemi hallgatók a BBTE főépülete előtt gyülekeztek, majd végigvonultak az egyetem folyosóin és belső udvarán. Andrei Tecsi diákprefektus úgy nyilatkozott, az akciót a szaktárcának az egyetemi helyek csökkentésére vonatkozó döntése indokolja.

A diákprefektus felidézte, hogy a minisztériumi döntés nyilvánosságra kerülése után levelet küldtek a tárcavezetőnek, de a tanügyminiszter keddi válasza nem keltett bennük bizalmat, mivel továbbra sem derült fény arra, milyen elv alapján osztották szét a helyeket. Amennyiben a BBTE nem kapja vissza azokat a helyeket, amelyektől a szaktárca döntése megfosztotta, hiány keletkezik az intézmény költségvetésében, és ezt a diákok is meg fogják érezni – mondta Tecsi.

A kolozsvári székhelyű egyetem diákjai úgy vélik, hogy a tandíjmentes helyek elosztása átlátható, előre megszabott és koherens módszertan alapján kell hogy megtörténjen. Követelik, hogy a tanügyi tárca tegye nyilvánossá azt az algoritmust, amely alapján kiszámolták a BBTE-nek juttatott államilag támogatott helyeket. Szerintük a minisztérium ezen lépése elbátortalanítja és más, kevésbé színvonalas egyetemek felé irányítja a vidéken érettségizett fiatalokat, akiknek így romlanak majd a munkaerőpiaci esélyeik.

A BBTE diákjai péntekig tervezik viselni a japánsztrájkot jelentő fehér karszalagokat. Az egyetem vezetősége nyílt levelet küldött Viorica Dăncilă kormányfőnek, amelyben kérik, hogy az illetékes minisztérium vonja vissza a tandíjmentes helyek csökkentésére vonatkozó döntését.

www.agerpres.ro