2011.03.31 06:50; Frissítve: 2011.03.31 06:50


Japán erőmű: félnek a sugárszennyezett holttestektől

Akár ezer holttest is heverhet érintetlenül a sérült japán erőmű közelében, miután a radioaktív szennyezés miatti félelem megakadályozta kiemelésüket – közölte csütörtökön a Kyodo japán hírügynökség rendőrségi forrásokra hivatkozva. A legfrissebb hivatalos adatok szerint már majdnem 28 ezer halottja és eltűntje van a március 11-ei földrengésnek és az azt követő cunaminak.

A Kyodonak nyilatkozó rendőrök elmondása szerint erős radioaktív sugárzásnak voltak kitéve a Fukusima atomerőmű közelében lévő holttestek a halál után. A japán hírügynökség információi szerint akár ezer holttest is lehet az erőmű körül kialakított húsz kilométeres evakuációs zónában.

A japán hatóságok vizsgálják, hogy miként tudnák biztonságosan kihozni és azonosítani a szennyezett holttesteket – írta a Kyodo. Eredetileg azt tervezték, hogy előbb kihozzák a testeket a zónából, és utána ellenőrzik őket, de ezt a magas radioaktivitás miatt el kellett vetni. Az áldozatokat a körömből vett minta alapján is lehet DNS-vizsgálattal azonosítani, de azokat a mintákat is fertőtleníteni kell.

A japán hatóságok most azt tervezik, hogy a helyszínen fertőtlenítik és vizsgálják meg az erőmű közelében heverő holttesteket. A sugárszennyezett holttestek temetése is veszéllyel járhat: hamvasztásnál a levegőbe kerülhetnek radioaktív anyagok, földbetemetésnél pedig a talaj válhat szennyezetté – írta a Kyodo.


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK ERDON Bulvár
Apocalyptica a Campus Fesztiválon
Alig egy hete jelentette be főbb programjait Kelet-Magyarország egyik legnagyobb fesztiválja a Campus Fesztivál, [...] tovább »
….és még mindig Sziget
Újabb izgalmas csapatok és előadók mondtak igent a jubileumi Sziget szervezőinek. A Nagyszínpadon landol majd [...] tovább »
Armin jön Björk helyére
A trance univerzum legismertebb, egymás után négyszer a világ legjobbjánal kikiáltott DJ-je, Armin van Buuren [...] tovább »
Ünnepelj a VOLTon!
A megszokottnál majd’ egy teljes nappal korábban kezdődik az idei VOLT Fesztivál! A nyitónap a 20. VOLT [...] tovább »
Sziget fesztivál: „Húsz év hév”
A Szigeten ott kell lenni. A jubileumi huszadikon pedig különösen, hiszen minden eddiginél színesebb és [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés