Januárra halasztotta a legfelsőbb bíróság Dragnea fellebbviteli perének tárgyalását

Liviu Dragnea
Liviu Dragnea
Januárra halasztotta a legfelsőbb bíróság 25 pernek a tárgyalását, amelyekben az öttagú bírói tanácsoknak kell ítéletet hozniuk. Érintett a halasztásban Liviu Dragnea szociáldemokrata pártelnök fellebbviteli pere is.

A bukaresti ítélőtábla múlt héten semmissé nyilvánította a legfelsőbb bíróság vezetőségének november 8-i határozatát, amelynek alapján kisorsolták az új öttagú bírói tanácsokat. A döntés a határozat alkalmazásának felfüggesztéséről is rendelkezett.

Ennek nyomán a legfelsőbb bíróság hétfőn január 14-ét szabta meg a tárgyalások időpontjául azokban az ügyekben, amelyekben az eredeti beosztás szerint december 3-án és 10-én lettek volna tárgyalások.

Érintett a halasztásban Liviu Dragnea képviselőházi elnök is, akit a Teleorman Megyei Szociális Ellátási és Gyermekvédelmi Vezérigazgatósággal kapcsolatos dossziéban 3 év és 6 hónap letöltendő börtönbüntetésre ítéltek, és fellebbviteli perét a legfelsőbb bíróság egyik öttagú tanácsának kell tárgyalnia.

Ugyanezen oknál fogva halasztották még – többek között – Victor Ponta volt miniszterelnök, Viorel Hrebenciuc volt képviselő és Toni Greblă volt alkotmánybíró fellebbviteli perének tárgyalását is.

www.agerpres.ro



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .