Új igazgató az állatkert élén

Új igazgató az állatkert élén

Nagyvárad – Dr. Daiana Ghender
személyében új igazgatója van a
nagyváradi vadasparknak. Az állatorvos
végzettségű menedzser szívesen
együttműködne civil szervezetekkel és
önkéntesekkel.


A nagyváradi állatkertet több mint
harminc évig igazgató Viorel
Aştilean
a közelmúltban
nyugdíjba vonult, így a Piac- és
Közterület-fenntartó
Önálló Ügyvitelű
Vállalat (RAPAS) versenyvizsgát
 írt ki a funkció
betöltése céljából. A
megmérettetésre kilencen jelentkeztek,
azonban az egyik pályázó eleve
kiesett, mivel hiányos volt az
iratcsomója. A megmaradt nyolc személynek
szó- és írásbeli
vizsgát kellett tennie,
teljesítményüket a Bimbó
Szuhai Tibor
műszaki igazgató
elnökölte háromtagú
bizottság értékelte. Dr.Daiana Ghender, a Bihar Megyei SOS Dogs
Alapítvány állatorvosnője a
lehetséges 100 pontból 53-at szerzett
meg, így ő vezetheti ezentúl a
váradi zoót. Mint ahogyan
várható volt, hárman
megfellebbezték a versenyvizsga
eredményeit, azonban beadványaikat az
illetékes testület április
22-én elutasította.

Állat-örökbefogadási
program


Dr. Daiana Ghender 1990-ben végezte el a
temesvári állatorvosi egyetemet, majd egy
ideig a Temes Megyei
Állategészségügyi
Hatóságnál dolgozott. Ezt
követően bevallása szerint
saját kezébe vette sorsának
irányítását: főleg
kutyákkal és házikedvencekkel
foglalkozva azon fáradozott, hogy az
állatoknak minél jobb
életkörülményeket
biztosítson.


Menedzseri tervei közt szerepel egyebek mellett a
civil szervezetekkel való
kooperáció. E téren jelentős
tapasztalatokkal rendelkezik: az elmúlt
években együttműködött az
állatbarátok körében
jól ismert Noé Bárkája
Egyesülettel, illetve jelenleg is a
kóborkutyák
ellátását és
gondozását felvállaló SOS
Dogs Alapítvány munkatársa. Komoly
szakmai eredményként tudja felmutatni
azt, hogy néhány esztendeje az
előbbi egyesület
segítségével hat olyan
oroszlánkölyköt  
sikerült elhelyeznie egy dél-afrikai
rezervátumban, melyek addig
különböző romániai
magánszemélyeknél nevelkedtek
fogságban. A zoó jövőjét
illetően azt igéri: kollegáival
egyetemben ügyelni fog arra, hogy az
állatok semmiben se szenvedjenek hiányt,
tudományos alapon fogják ellenőrizni
például a szaporodást, ami
eddig különböző okokból
kifolyólag nem történt meg.
Elmondása szerint egy etikai bizottság
tagjainak a tanácsait is kikérik majd,
például állatcserék vagy
elaltatások esetén. Néhány
nap múlva a környezetvédelmi
miniszter tanácsosa látogat
Nagyváradra, akivel az állatkert
bővítéséről fognak
tanácskozni. Egy alapítvány
létesítésében is
gondolkodnak, valamint önkéntesek
bevonását fontolgatják,
elsősorban diákok önzetlen
segítségére
számítanak. Végül, de nem
utolsó sorban, a Nyugat-Európában
már bevált
állat-örökbefogadási program
bevezetését is tervezik.

Bezár az állatkert


Az állatkert
bővítésével kapcsolatban
Bimbó Szuhai Tibor, a Piac- és
Közterület-fenntartó
Önálló Ügyvitelű
Vállalat (RAPAS) műszaki igazgatója
kifejtette: hat cég nyújtott be
árajánlatot, a licitált
összegek 10 millió lej körül
forognak. Az illetés bizottság
április 22-én kezdte el a dossziék
tanulmányozását,
döntés 10 napon belül fog
születni. Ezt követően a győztes
pályázónak a tenderfüzet
és a hatástanulmány alapján
egy tervet kell készítenie, majd a
szerződés
aláírását
követően a munkálatok is
elkezdődhetnek, mely időszak alatt az
állatkert szinte teljes egészében
bezár.  Hogy ez mikor fog
bekövetkezni, arra nem tudott pontos
választ adni az igazgató, csupán
az biztos, hogy a korszerűsítésnek
2012. augusztusáig kell befejeződnie. A
felújítás ideje alatt az
állatok zömét a
nyíregyházi, debreceni és
brassói állatkertekben fogják
elhelyezni, a váradi vadasparknak csupán
a szállítást és az
étkeztetést kell állnia.

Ciucur Losonczi Antonius