Izraeli charterjáratokat terveznek

Izraeli charterjáratokat terveznek
Nagyvárad és Izrael közötti szezonális repülőjáratok létesülhetnek hamarosan, tudtuk meg a Nagyváradi és Regionális Turizmust Népszerűsítő Egyesület (APTOR) igazgatójától.

Osztrák, magyarországi, németországi szolgáltatók is érdeklődnek, de az izraeliekkel előrehaladottabb fázisba értek a megbeszélések, mondta el Mihai Jurca, az APTOR igazgatója. A dolgok rendszerint úgy kezdődnek, hogy az ember ellátogat olyan turisztikai vásárokra, ahol a szakma legjobbjaival találkozhat – tavaly például a bécsi, illetve budapesti rendezvényeken vettek részt az APTOR képviselői. „Vannak érdeklődők, ismeretségeket kötünk, s a következő lépés, hogy a turisztikai szolgáltató eljön, hogy személyesen is meggyőződjön róla, mit kínálhat klienseinek” – ecsetelte az egyesület vezetője. Innen aztán a dolgok egyre konkrétabb formát öltenek. Jelenleg a tárgyalások folyamatban vannak, jövő hét végéig többet tudnak majd a részletekről.

A nullától

Az APTOR 2014-ben alakult meg abból a célból, hogy népszerűsítse a váradi és környékbeli turizmust. Kezdetben a város 180 ezer lejjel, az egyesület többi tagja (az Eurobusiness Park, a Metropolisz Övezet, a Lotus Center, a Hilton, a Ramada, a Continental Forum, valamint a félixfürdői President szálló, illetve a Turism Felix Rt.) pedig egyenként ötezer lejjel járult hozzá az alaptőkéhez. Tavaly egyebek mellett különféle népszerűsítő anyagok készültek az APTOR megrendelésére – térképek, digitális térképek, szuvenírek – mondta el az egyesület igazgatója.
A charterjáratokkal a tervek szerint több ezren jönnének Nagyváradra Izraelből, ez nemcsak a váradi reptérnek, hanem a szállodáknak is nyereséget jelentene, a charterjáratokra szóló  jegyeket ugyanis szállodai szolgáltatásokkal egy „csomagban” kínálják. „Meg szeretnénk tölteni a Nagyvárad felé vezető járatokat izraeli turistákkal és ezt csak népszerűsítéssel tudjuk elérni. Bár egyesek szerint Nagyvárad  ismert Izraelben, valójában nagyon kevesen tudnak róla, mindent a nullától kell kezdeni. Első sorban fiatal családok felé szeretnénk nyitni, akiket érdekel az akvapark, a wellness, a Nagyváradi Vár, akik szeretnének egynapos kirándulásokra menni a megyében. Mi hisszük, hogy van mit látniuk nálunk. Főleg egyhetes látogatási időszakokban gondolkodunk” – nyilatkozta az APTOR igazgatója. A népszerűsítés többek között a Helyi Tanács által megszabott úgynevezett szálloda-illetékből történik, mely jelenleg az elszállásolásként fizetett összeg két százaléka. Az APTOR igazgatója szerint ebből az idén várhatóan 400 ezer lej körüli összeg fog összegyűlni. Értelemszerűen, minél több klienst szállásolnak el a váradi szállodákban, annál inkább nő az illetékként befolyt összeg is, vagyis annál többet tudnak népszerűsítésre is költeni.
Ami pedig a rendszeres járatokat illeti: a Megyei Tanács az elkövetkezendőkben kezdi majd el a közbeszerzési eljárást az öt évre szóló, nemzetközi repülőjáratok leszerződtetésére.

Neumann Andrea



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter