Ivica Dacic: Koszovó megosztása az egyetlen megoldás

Brüsszel nem tudja rákényszeríteni Szerbiát arra, hogy elismerje Koszovó függetlenségét – közölte pénteken Ivica Dacic szerbiai miniszterelnök, s hozzátette, hogy a volt szerbiai tartomány megosztása az egyetlen lehetséges megoldás a jogállás rendezésére.

“Továbbra is úgy gondolom, hogy a megosztás egy egyetlen reális megoldás, és biztos vagyok benne, hogy ezt a pristinai albánok is elfogadnák. Felvetődik ugyanakkor az a kérdés, hogy ez tiltakozásokat válthat ki a térségben, de mellőzik azt a tényt, hogy megrázkódtatást okozott az is, amikor megosztották Szerbiát” – mondta Ivica Dacic a Pink televízió esti műsorában vendégeskedve.

Dacic a korábbi szerbiai kormány tagjaként, belügyminiszterként többször beszélt arról – személyes véleményét kifejtve -, hogy Koszovót fel kell darabolni. Most azonban miniszterelnökként javasolja ugyanezt, ám nem világos, hogy ez kormánya hivatalos álláspontjának tekinthető-e. A miniszterelnök interjújában felhívta a figyelmet arra, hogy Koszovó függetlenségét nem ismerte még el öt európai uniós ország, ezért Brüsszel Szerbiát sem tudja erre rákényszeríteni. Ivica Dacic közölte, hogy kormánya kész a legmagasabb politikai szintre emelni a belgrádi-pristinai párbeszédet.



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter