IV. Aquarius – a borvíz ünnepe

IV. Aquarius – a borvíz ünnepe

Háromszék - Kovászna Megye
Tanácsának turizmussal foglalkozó
egyesülete idén másodszor Hargita Megye
Tanácsával közösen szervezi meg a
IV. AQUARIUS – a borvíz ünnepét a
dánfalvi Dugásfürdőn 2010.
augusztus 28-án. Augusztus 25-én
beharangozó
sajtótájékoztatót tartott
Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának
elnöke, Birtalan József megyemenedzser
és Demeter János, Kovászna Megye
Tanácsának alelnöke.

Borboly Csaba a székelyföldi
összefogás újabb
eredményének nevezte az eseményt,
amely az egyik legnagyobb, legféltettebb
kincsünk, a borvizek
népszerűsítését
célozza meg.


Fontos tudatosítani a
lakosságban, hogy mekkora kincs van a talpunk
alatt, az emberek csak a tusnádi,
szentkirályi, borsz
éki borvizeket
ismerik, de csupán a Hargita-hegység
térségében 103
gyógyforrást tartanak nyilván.
Hargita Megye Tanácsának célja a
borvízforrások bekapcsolása a
turizmus körforgásába, ezt
célozza meg a hagyományos
fürdők
felújításáról
szóló projekt, a Borvíz
útja program és a két megye
által közösen leadott
pályázat is, amely a
borvízforrások
népszerűsítésére
irányul”
– nyilatkozta a
tanácselnök.

Demeter János bemutatta az Aquarius
történetét, amely 2006-ban indult
útjára a Sepsiszentgyörgy
önkormányzata és Kovászna
Megye Tanácsa által létrehozott
turizmussal foglalkozó egyesület
szervezésében, az
ásványvizek reklámozása,
értékeink bemutatása
céljával. Az első Aquariust
Mikóújfaluban tartották, a
Bedő-forrás mellett, akkor 30 forrás
vizét mutatták be. 2008-ban a
Sepsiszentgyörgy melletti
Sugásfürdőn 20 település
37 borvízforrásának vizét
kóstoltatták meg a borvizes
települések, és elsőként
megszervezték a Tündérek Bora
versenyt is. 2009-ben már Hargita megye is
részt vett a kézdiszentkereszti
borvízünnepen, és a bemutatott
források száma elérte a negyvenet.


A kezdeményezés elérte
célját, egyre bővül, és
lassan talán a nemzetközi
közvélemény figyelmét is
siker
ül felhívni a
székelyföldi borvizekre”

mondta az alelnök.

Birtalan József
jelzésértékűnek nevezte, hogy
Hargita megye éppen a kézdiszéki
ünnepség szervezésébe
kapcsolódott bele, hiszen Mátyás
király asztalán is
kézdiszentkereszti borvíz
gyöngyözött. Elmondta, fontos a tiszta
környezet megőrzése az utókor
számára, a borvizeink
feltárása, megbecsülése,
értékesítése.