„Itt nincs kire szavazni december 11-én”

3Hozzászólás
„Itt nincs kire szavazni december 11-én”
„Óriási lépés volt az EMNP-től, hogy nem indul, ennek ellenére az RMDSZ az elmúlt 26 év egyik leghazugabb kampányát folytatja megyeszerte. Ezekre reagálnunk kell, hogy a választók tisztán lássanak”, nyilatkozta csütörtöki sajtótájékoztatóján Csomortányi István, az EMNP megyei elnöke.

– Lejárt lemezeket hallgattatnak megint a választókkal a kampányban Szabó Ödönék – jelentette ki csütörtöki váradi sajtótájékoztatóján az EMNP megyei elnöke, Csomortányi István. Fel is sorolta a szerinte legkirívóbbakat. „Ez az ötödik olyan választás, amelyiken az észak-erdélyi autópálya megépítésével kampányolnak, azaz 16 éve ugyanazt a lemezt játsszák ebben is, miközben semmi sem történt. Hozzáteszem, hogy ezen idő alatt csak 4 év volt, amikor nem volt kormányon, vagy kormányközelben az RMDSZ. Az is hazugság, hogy rezsicsökkentéssel jönnek. A víz ÁFÁ-ját 19-ről 9-re csökkentették – csakhogy azt már senki nem számolta ki, hogy ez végül semmit sem jelent az árban, azaz pontosan személyenként 1 lejt tesz ki, miközben ők olyan törvényt szavaznak meg, amelyik a helyi adók maximalizálását teszik lehetővé, sokkal többet véve el a polgároktól, esetenként több száz lejt. Blöff az is, hogy a magyar oktatással kampányolnak, hiszen 26 évi tevékenységük után sincs állami magyar egyetem. Kampányoltak ők már a Bolyai helyett a Petőfi-Schiller egyetemmel is, amiből szintén nem lett semmi, aztán Szabó Ödön a 2014-es kormányra lépésüket a PSD-vel azzal indokolta, hogy legalább a marosvásárhelyi gyógyszerészeti egyetemen meglesz az önálló magyar szak, ez a feltételük – aztán ebből sincs semmi. Aztán évtizedek óta az autonómiával is kampányolnak, meg a régiók jogköreinek bővítésével, de ebben sincs semmi. Persze ezt egyedül akkor sem tudnák megoldani, ha akarnák egyáltalán. Az is ordas hazugság volt, amivel már korteskedtek 2014-ben, hogy a Székelyföld autonómiastatútumát a parlament elé fogják terjeszteni. Mostanra új jelölteket is ígértek, de Bihar megyében ugyanaz a három ember van csak befutó helyeken, akiket kiismerhetett már a megye magyarsága, azaz Cseke Attila, Biró Rozália és a listavezető, a legkétesebb Bihar megyei magyar képviselő, Szabó Ödön. Maguk mellé betettek köztiszteletben álló személyeket, ám csak azért, hogy velük kampányoljanak, hiszen a tiszteletre méló jelöltek nem kerültek befutó helyekre, visszaélnek velük.”

Felszólítások

Csomortányi István hozzátette: „Felszólítjuk Birót, Szabót, hogy hagyják abba a templomokban, iskolákban való kampányolást. Nekik semmi sem szent. Sőt, Biró már legutóbb árvaházban is korteskedett”. Összegezte azt is, milyen gyanús ügyekben várnak továbbra is tisztázást Szabótól és Birótól: „Az aradi úti kaszárnyák eladása, a váradi szeméttelep megépítésének háttere, a váradi CET emelt árú szénnel való ellátása, az Ady-központ ügye, az, hogy Szabó Ödön családjának nevére, hogy kerülhetett a katolikus egyház Pavel utcai volt kántorlaka, Biró miért szavazott a PSD-vel korrupcióval vádoltak mentelmi jogának felfüggesztése ellen, miért védik a korruptakat, miközben maguknak extra jövedelmeket szavaznak meg a parlamentben”.

Nyilatkozzanak

Arra is emlékeztetett Csomortányi: „Az EMNP kérte már, hogy Biró, Cseke és Szabó, azaz a korrupciós ügyek gyanújába keveredett és hitelét eljátszott jelöltek lépjenek vissza, engedjék befutó helyre az általuk csak reklámból a listára felvett hitelesebb személyeket, és akkor támogatni lehet a pártjuk listáját. De ezt nem tették meg. Van még az a lehetőségük, hogy megválasztásuk esetén nem veszik át a mandátumukat, hanem a listán következőknek adják át. Nyilatkozzanak, hogy ezt teszik, és akkor lehetne rájuk szavazni. De ha nem vállalják ezt sem, akkor tény, és ki kell mondani, hogy a magyaroknak december 11-én Bihar megyében nincs kire szavazniuk”.

Szeghalmi Örs



3Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

HTML version of comments