ITM: ne bántsák az ellenőröket!

ITM: ne bántsák az ellenőröket!
Bővített jogkörük birtokában immár határozottabban léphetnek fel a Munkaügyi Felügyelőség (ITM) emberei. Főnökük figyelmeztet: már nem érdemes akadályozni őket.

 

Jóval több jogot kaptak a munkaügy ellenőrei, mint eddig. Módosították ugyanis az 1999-ből származó 108-as számú törvényt, amely épp erre vontkozik. A március 19-én megszavazott, 51-es számú jogszabály több változtatást is tartalmaz. A Bihar Megyei területi Munkaügyi Felügyelőség (ITM) főfelügyelője, Nicolae Hodut tájékoztatott a részletekről.

Az ITM emberei védettebb hatósági személyeknek minősülnek, mint eddig. Amennyiben például valamely munkaadó,vagy munkavállaló a tevékenységükkel kapcsolatban pert indít egy-egy felügyelő ellen, a perköltségket az ITM válallja át. Sőt, ha munkavégzés közben kár éri a felügyelőt, azt is megtéríti neki a hivatala.

A Munkaügyi Felügyelőség képviselői immár korlátozás nélkül bármely épületbe beléphetnek, ahol munkavégzés folyik. Ott akár igazoltathatnak is immár, a munkavállalóknak pedig kötelező kitölteniük azokat a kérdőíveket, amelyeket esetlen az ellenőröktől kapnak. A felügyelők be is zárathatnak cégeket, feljelentést is tehetnek. Bírságot ötezer és tízezer lej közötti összegben szabhatnak ki.

Gyakori, hogy a hatósági személyek munkáját akadályozni próbálják a munkaadók, vagy a nekik dolgozók. Ebben az esetben immár nemcsak a céget büntethetik, hanem magát a személyt is, aki megpróbál ellehetetleníteni bármely ellenőrzést. Az sem ritka, hogy fizikai erőszakot alkalmaznak a felügyelők ellen. Hodut figyelmeztetett: „Ezt immár hangsúlyozottan nem ajánlom. Nem bántsák az ellenőreinket, mert ez is sokkal súlyosabban büntethető immár”.

Egy másik változás egyébként a munkaadók munkaügy felé fennálló tartozásaival kapcsolatos. Ez adminisztrációs részleteket tartalmaz, ezért Hodut azt kérte a munkaadóktól, személyesen érdeklődjenek a 2011/17-es számú jogszabály változásáról az ITM-nél , Nagyváradon (Armatei Romane 1B, www.itmbihor.ro.)

 

Szeghalmi Örs