István, a király

István, a király
A 3. Nagyváradi Nyár ötödik estéjén augusztus 21-én 21.00 órától mutatják be Szörényi-Bródy szerzőpáros István, a király című rockoperáját a Mandala Dalszínház előadásában.

Az előadás rendezője Dobos László, főszerepben Varga Miklós látható, aki 31 éve énekli István csodálatos dalait. Varga az 1983-as királydombi bemutatón még csak „magyar hangja” volt a Pelsőczy László által alakított Istvánnak, később azonban számtalan alkalommal maga lépett színpadra a címszerepben, köztük csíksomlyón is, ahol félmillió erdélyi néző énekelte vele együtt a már közismert dalokat. Saját bevallása szerint: „Csodálatos dolog részesévé válni egy ilyen fantasztikus sikerű produkciónak.”

Szörényi Levente több színpadi művet is szerzett, melyeket hol Bródy Jánossal, hol más szövegírók például S. Nagy Istvánnal, Adamis Annával együtt alkotva hozott létre, ilyen például a Kőműves Kelemen, Fehér Anna, Fénylő ölednek édes örömében, Atilla – Isten kardja, A kiátkozott (Kun László királyról), valamint a Veled, Uram!, és az Árpád népe.

Ez a darab a Szörényi-Bródy szerzőpáros első nagyobb lélegzetű, összefüggő műve. A rockopera főhősei az első magyar király, István, aki az országot a keresztény Európába integrálta, valamint a törzsi-nemzetségi kötelékekhez ragaszkodó, az ősi tradiciókat őrző-védelmező Koppány. Az országba Gizellával érkezett lovagokat és papokat Asztrik apát vezeti István és a kereszténység pártján, Laborc és Torda táltos pedig Koppány mellett sorakozik fel a békétlen magyar főurakkal együtt. Géza halála után Koppány ősi szokás szerint feleségül kéreti Saroltot és át akarja venni Géza örökét. Véres összeütközésre kerül sor, amelyben István seregei győznek. Bár Réka, Koppány kereszténnyé lett leánya méltón el akarja temettetni apját, Sarolt ragaszkodik az elrettentő példastatuáláshoz, így Koppányt felnégyelik. István magányosan vívódik a rá váró feladatok súlya alatt, de vállalja sorsát. Az 1000. év decemberének 25. napján királlyá koronázzák.

A Mandala Dalszínház több mint 200 alkalommal játszotta már a rockoperát.

A szervezők szeretettel várnak minden érdeklődőt a 3. Nagyváradi Nyár előadásaira. A jegyárak az előbbi évekhez képest nem változtak. Elővételben és a helyszínen 15 lejbe kerül a belépő egy-egy előadásra. A terjesztési pontok Nagyváradon és a vidéki városokban az RMDSZ-székházak, valamint a Tudor Vladimirescu/Körös utcai Gekko pub.
A programról érdeklődni az alábbi telefonszámok egyikén lehet: 0770/314.789, 0749/210.145