Isten megmutatja nekünk akaratát

Isten megmutatja nekünk akaratát
Vajon az, hogy Isten elküldte egyszülött fiát, hogyan működik a hétköznapi élet kihívásai közepette? – tette fel a kérdést Csűry István református püspök, az őssi templomban megtartott karácsonyi istentisztelet során.

Isten érdekes ígérete körvonalazódik Ézsaiás könyvének hetedik fejezetében, s az, hogy megszületik Immanuel, mintegy előrevetítve Jézus születését, bizonyíték arra, hogy a legelesettebb helyzetet is jóvá akarja tenni, a legkülönbözőbb állapotokból is tud kivezető utat mutatni.

Sötétségben

Akház erős, makacs, és önfejű uralkodó volt, aki Krisztus előtt mintegy hétszáz évvel elhatározza, hogy békét fog kötni az asszírokkal és adót fog nekik fizetni. Hiába hívja fel figyelmét a próféta, hogy inkább Istent keresse, hiszen az asszírok nem hoznak jót, ő tántoríthatatlan – s ami utána következik, megmutatja, hová vezet, amikor Isten nélkül, saját magunk próbáljuk rendezni az életünket. Rettenetes évtizedek következnek a kiválasztott nép számára. Isten jelet kívánt adni Akháznak, ő mégis a kilátástalanságot választotta – valami sátáni sötétség vette körül, s ez a sötétség Jézus Krisztus megszületésével szűnik meg.

Áttör a sötétségen

A világosság sokszor utat mutat, de az ember nem követi, inkább a saját elképzelése után megy, kísérletezni kíván, s végül szomorúság terheli le az életét. Mi is kísértésekkel vagyunk körülvéve, a világ kínálja a megannyi tévedési lehetőséget, Isten jelt akar adni, de mi nem figyelünk rá. Akház valami huncut hazugsággal válaszol a prófétának: nem akarja fárasztani az Istent, mondja, s megmarad saját makacsságában, önfejűségében.
Isten minden sötétséget áttör, mindeneken keresztül elküldi a világosságot, Szent Fiát hozza el nekünk, megmutatva a célt, ami felé elindulhatunk. Ő megszólít bennünket, de vajon mi rádöbbenünk-e arra, hogy hogyan akarja alakítani az életünket. Egy gyermek képében mutatja meg, hogy van jó és rossz, és van emberi erő, mely dönteni tud. Isten megmutatja a jó döntés útját, de Akház nem tudja és az emberek sem tudják – és az a gyermek nem kell senkinek… Immanuel pedig nem más, mint Jézus Krisztus előképe, Isten csodálatos akarata, mely az életünkben megjelenik, s egyben a bizonyíték arra, hogy Isten az embernek csak jót akar.

Követjük-e?

Rengeteget beszélünk erről, de megélni kellene, olykor olyan, mintha elszúrnánk egy esélyt – lehetett volna, de ehelyett ott ülünk a nagy sötétségben. Látjuk a szerencsétlenkedést, a visszahúzást, az Akház-jellem sajátosságait. Miért kell hétszáz esztendőnek eltelnie addig, míg megszületik Jézus? S most, hogy Krisztus megszületett – vajon megszületett-e a Krisztust követő ember is? Nincs olyan mélység,melyből ne tudna kiszabadítani – de látni kell Isten akaratát, aki újból és újból próbálkozik, az ember meg újból és újból ellentmond neki. Mit kaptunk Krisztusban? Egy gyermeket, aki tudja, hogy jó és rossz közül kell választani, aki tudja az utat – de aki mégis mintha magára maradna… Immanuelről nem tesz több említést a Szentírás, de Krisztus nem tűnik el, ő lesz a feje ennek az egyháznak, melynek mi vagyunk a tagjai…vajon mozgásba tudjuk-e hozni a környezetünket, vagy lefárasztjuk a közösséget, amelyben élünk? Karácsony azt is jelenti: Istennek rettenetes tettei voltak és megmutatta ennek a világnak az Ő akaratát, s akik őt követik, megtalálnak minden megoldást…
Az úrvacsorai szertartást Tokár Imola segédlelkész végezte, s az úrvacsora vételt követően a Himnusz eléneklésével zárult az istentisztelet.

Neumann Andrea



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter