Nagyvárad – Szombat délben tartották a nagyvárad-réti Szent József-telepi, 80 évvel ezelőtt felszentelt római katolikus templom búcsúünnepét. Ft. Pék Sándor tasnádi plébános mondott szentbeszédet.
Bátran kijelenthető: hazatért a szombat déli templombúcsún prédikáló Pék Sándor tasnádi plébános, hiszen a környéken nőtt fel, és a közeli 11. számú Általános Iskolában folytatta tanulmányai egy részét. Így régi ismerősei, barátai közül is köszönthetett jónéhányat a szentmise végén, melyen Szent Lukács könyvéből szólt az evangéliumi részlet. Homíliájában arra hívta fel a figyelmet: Szent Józsefben is Isten kegyelme működött, akárcsak a nyolcvan esztendővel ezelőtt felszentelt templomban. Mondanivalójának alátámasztása érdekében egy tanmesét is elmondott a tisztelendő. Eszerint egyszer egy társaság elment kirándulni, azonban amikor a turistaházhoz ért, azt vette észre: sötét felhők gyülekeznek a hegy fölött, annak jeleként, hogy vihar közeleg. A csoport három részre oszlott: egyesek, a pesszimisták lemondtak a hegymászásról, és úgy döntöttek, hogy visszafordulnak, mások, a bonvíván típusúak letelepedtek a fűben, hogy kiélvezzék a pillanatnyi időt, de olyanok is akadtak, akik nem mondtak le az eredeti céljukról és folytatták útjukat. Az emberiség is ilyen, magyarázta az atya, arra figyelmeztetve: a valódi keresztények az utolsó csoportba kell tartozzanak, vagyis Isten segítségére támaszkodva végig kell menjenek a számukra kijelölt krisztusi úton.
A Család Éve
A tisztelendő ugyanakkor arról sem feledkezett, hogy 2011-et az egyház A Család Éveként határozta meg, ezért Ábrahámot és Szent Józsefet az apák példaképeként mutatta be a jelenlevőknek. Hangsúlyozta: vannak úgynevezett árnyék-, gyermek-, tekintélyelvű- és humanista- apák is, de ezek nem tökéletesek, viszont a Szent Józsefhez hasonló „pásztorapák” olyanok, hogy a szent páli útmutatásnak megfelelően nem szomorítják el a gyermekeiket, hanem az Úr tanítása és intése szerint nevelik őket.
A prédikáció után Bogdán István helyi plébános is köszöntötte az ünneplőket. Egyebek mellett arra a plakátkiállításra hívta fel a figyelmet, mely az 1931-ben felszentelt, Szent József oltalma alá helyezett, 1989-ig kultúrházként, illetve filiálétemplomként működő épület történetét mutatja be. A vallásos rendezvény végén a kijáratnál mindenki kapott a templomot ábrázoló képeslapot, illetve a Rózsafüzér Társulat tagjainak jóvoltából a lelki táplálék után testi eledelből is részesülhetett.
Ciucur Losonczi Antonius