Isten igéje és a fiatalok

Isten igéje és a fiatalok
Nagyvárad – Isten igéje és a fiatalok mindennapjai témával augusztus 23-28. között ifjúsági tábor zajlik Nagyváradon, a Kolozsvári Evangélikus- Lutheránus Egyházmegye gyülekezeteiből érkezett gyermekek részvételével.

A Romániai Evangélikus Ifjúsági Szövetség (REVISZ) az idén négy országos összejövetelt szervez, Várad a harmadik állomás. A fiataloknak szánt táboroknak egyébként is hagyományuk van, az elsőt hét vagy nyolc esztendővel ezelőtt rendezték, a Hideg Szamos völgyében. Emlékezetesnek és kalandosnak bizonyult, mert a kolozsvári botanikus kertben tett látogatás után vihar tört ki, így a csoport tagjainak kényszermegoldásként a kincses városban kellett éjszakázniuk, társaik hiába várták őket a táborhelyen finom vacsorával. Arad megyében is volt egy szép találkozó, legutóbb pedig Marosfő biztosított helyszínt az együttlétnek, melyen a bibliai hegyekre fókuszáltak, azokra a helyekre, ahol Isten szólt a népéhez, mondott valami fontosat az embereknek.
Az idén augusztus 23-28. között zajló nagyváradi táborba az ország különböző szegleteiből (Beszterce, Marosvásárhely, Nagybánya, Brassó stb.), a Kolozsvári Evangélikus- Lutheránus Egyházmegye gyülekezeteiből jöttek résztvevők, körülbelül másfél tucatnyi gyermek. Elkisérte őket Papp Noémi marosvásárhelyi lelkésznő és Kovács Zsuzsanna, a marosvásárhelyi gyülekezet hitoktatója is. Házigazdai minőségében Csabay Árpád lelkész, egyházmegyei ifjúsági előadó fogadta az érkezőket, akik hétfőn a váradi evangélikus-lutheránus egyházközség vendégei voltak. A tiszteletes beszélt nekik a templom építésének körülményeiről, elmesélte a gyülekezet történetét. Ugyanakkor a tavalyi élményeket is felelevenítették, beszámoltak arról, hogy mi történt velük az elmúlt egy évben, mivel voltak elfoglalva.
 
A lélek levegővétele
 
A “hivatalos” megnyitóra délután 6 órakor került sor, vallásos énekek és bibliai részletek hangzottak el. Csabay Árpád arra hívta fel a figyelmet: Isten igéje jelen idejű cselekvés, olyan erőforrás, mely utat mutat és örömöt ad. “Az imádság a lélek levegővétele, az igeolvasás pedig a lélek tápláléka”, hangsúlyozta. Hozzátette: akik Istennek tetsző életet élnek, azok nem irányíthatóak tetszés szerint, ezért folyik manapság az embereknek a fogyasztói társadalom képviselői általi altatása.
Az egyhetes tábor programjai közt egyebek mellett strandolás, kirándulás és előadás szerepel. Meghívták Halmágyi Csaba bútorfestőt és Villányi Zoltán televíziós szerkesztőt is. A szerda délután 6 órakor kezdődő Tálentum-koncertet, melyet a Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központ múzeumtermében tartanak, meghirdetik a nyilvánosság előtt is, hogy minél többen részesülhessenek, a táborozó fiatalokkal egyetemben, az együttes által nyújtott zenei élményben.
 
Ciucur Losonczi Antonius


0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter