Isten elénk jön, lehetőséget ad a találkozásra vele

Fotó: Facebook
Fotó: Facebook
Istennel úgy lehet találkozni, ha mi is megtesszük a magunk részét, és az El Caminon nagyon jól meg lehet azt élni, hogy az Isten-kereső ember valóban találkozik Istennel – véli Kruzslitz Imre atya, aki a közelmúltban végigjárta a Szent Jakab-zarándokutat.

– Június 25-én indultam, és 30 nap elteltével gyakorlatilag pont Szent Jakab ünnepére érkeztem meg Santiago de Compostelába. Teljesült így azon vágyam, hogy életemben legalább egyszer egy hosszú, több mint 800 kilométeres zarándoklat végén Szent Jakab ünnepén ott legyek Santiagóban. Mert bármikor el lehet oda utazni Szent Jakab ünnepére, de nincs mindig lehetősége az embernek arra, hogy előtte több mint 800 kilométert zarándokoljon – idézte fel a történteket Kruzslitz Imre atya.

Amúgy nem először járta végig az El Caminot: először 2011-ben volt a Szent Jakab-zarándokúton, akkor még diakónusként. Utána fogalmazódott meg benne, hogy jó lenne egyszer papként is végigjárni. Sajnos ez több évig nem valósulhatott meg, mert sosem volt rá lehetősége, azonban tavaly úgy döntött: az idén mindenképpen megteszi, mert eljött az a pillanat, amikor minden megérett, összejött ehhez, beleértve természetesen a helyettesítések megoldását is. Böcskei László megyés püspök engedélyével aztán el is tudott utazni.

– Az eredeti tervem az volt, hogy a közösségekért és mindazokért, akik kérték az imáimat, vagy hozzám tartoznak, vagy valamilyen formában barátok, ismerősök, értük imádkozva valódi zarándokként, tehát nem turistaként végigjárom ezt az utat, annak teljes lelkületével, saját magamért is. Tudjuk, hogy egy ilyen zarándoklat a bűnök bocsánatáért van, sok mindenért, vallási alapon – magyarázta.

A felsoroltak többnyire meg is valósultak, sajnos azonban a templomok zártsága miatt nem mindenhol lehetett szentmisét bemutatni. Rengeteg katolikus templom van, gyönyörűbbnél gyönyörűbbek, de sok esetben nincs megoldva ezek nyitvatartása. Hívek ugyan léteznek, de ott is kiöregedőben az egyház, és nagy a hiány a papi hivatásokban. Szinte csak idős papokkal találkozott, és néhány középkorú aktív plébánossal, akik zömében nagy területeket látnak el, fiatalokat talán nem is látott. 2018-ban sajnos egy hiányossága ennek a zarándokútnak, hogy helyileg nincs megszervezve, hogy legalább az ottani hívek kinyissák a templomokat.

Franciaországból indult, a Saint-Jean-Pied-De-Port nevű településről, mely a Francia Pireneusok lábánál található, majd átment a Pireneusokon, és a Pamploma, Burgos, Leon nyomvonalon jutott el Santiago de Compostelába, az úgynevezett francia úton. Több zarándokvonal létezik ugyanis, de ez a legfelkapottabb, a legismertebb, és ez az európai kulturális örökség része, illetve annak is lett nyilvánítva. Ezen halad végig a legtöbb zarándok, mivel kiépített és megszervezett a zarándokszállások tekintetében, és emiatt a legkönnyebb.

– Azt tapasztaltam, hogy a vidéki spanyol emberek nagyon kedvesek. Gyakorlatilag náluk még nem üzletiesedett el annyira. Nyilván azért az évtizedek alatt ott is kialakult egy üzleti réteg, rengeteg magánszállással, étteremmel, és egyéb vendéglátóipari egységekkel. Ebből élnek, és ezért számukra az anyagiak fontos szerepet játszanak, de azért láttam olyan szállást is, ahol kápolna volt, tehát a lelki oldal is megvan náluk. Változó tehát a helyzet, de ahogy közeledünk Santiagóhoz, illetve Santiagóban óriási árak vannak. Főleg az ételek nagyon drágák, ott azért érződik az, hogy inkább turizmusról van szó.

Lelki élmények

A harminc nap alatt számtalan lelki élményben, találkozásban volt része Imre atyának. Bár egyedül indult, rengetegen mentek vele az úton, bebizonyosodott, hogy nem véletlenül hasonlítják ezt a zarándoklatot egy mozgó faluhoz.

– Elindul az ember egy nap, és nagyon sokan haladnak vele együtt. Ha azt vesszük, hogy ugyanolyan ritmusban haladunk, akkor nagyjából egy embercsoporttal együtt zarándokolunk. Elkerülhetetlen, hogy ne váljunk ismerősökké, barátokká. Találkoztam amerikaiakkal, németekkel, ausztrálokkal, nyilván spanyolokkal, talán ők voltak a legtöbben, de a világ minden részéről voltak zarándokok, még a Dél-afrikai Köztársaságból vagy Madagaszkárról is, sőt kellemes meglepetés volt számomra, hogy Jászvásárból és Bákóból is. Ezek lelki értelemben vett találkozások is voltak, nagyon sok beszélgetés kialakul egy idő után. Az emberek megnyílnak egymásnak. Nagyon sok kereső ember van, és ennek az útnak az egyik jellegzetessége az, hogy előbb-utóbb, mivel megismerik egymást, megnyílnak egymásnak. Komoly lelki beszélgetések is kialakulnak, a zarándokok megosztják egymással a problémáikat, vágyaikat, emiatt is nagyon tanulságos.

Sokan azért indulnak el, mert valamilyen választ várnak egy-egy adott élethelyzetükre, vagy valami történt az életükben – válás, egy kapcsolat vége, családon belüli haláleset stb. –, és nem tudják: hogyan tovább. Imre atya találkozott például egy írónővel, aki ihletet várt, feltöltődést az úttól, mely jótékony hatással lehet további pályafutására, és így tovább tudja ezt az életvitelét vinni. Vannak rutinos zarándok, akik már többször végigjárták az El Caminot, de talán azok vannak a legtöbben, akik kezdők. Akik pedig nem tudnak egyhuzamban 30 napot rászánni a zarándoklatra, úgy járják végig, hogy egyik évben két hetet, másikban pedig megint két hetet járnak, és akkor két-három év alatt megteszik az utat. Szerencsére még mindig nagyon sok az az ember, aki lelki értelemben vár valamit ettől az úttól, legalábbis azok többsége, akikkel Imre atya találkozott, nem a sport vagy turisztikai kihívások miatt indult el. A későbbiekben is megmaradó mély barátságokra, illetve a szövődő kapcsolatokra egyébként jellemző, hogy két kecskeméti fiatal, akikkel még 2011-ben gyalogolt együtt, időközben összeházasodtak. Ott volt az esküvőjükön, ők pedig jelen voltak az ő pappá szentelésén.

– Mindig felemelő érzés megérkezni Santiagóba, de számomra még nagyobb élményt jelentettek a szentmisék. Hat misén koncelebráltam, és talán az volt a legnagyobb élmény, amikor két alkalommal az anyanyelvemen, magyarul is megszólalhattam, ezek jelentették a csúcsát a zarándoklatnak. Felejthetetlen, fantasztikus hangulatú élmény volt ugyanakkor szolgálni O Cebreiróban is, abban a templomban, ahol az 1300-as években egy eucharisztikus csoda történt. Tényleg, aki keresi Istent, az elé Isten elé jön. Aki tehát azért indul el erre a zarándoklatra, mert Istennel akar találkozni, annak lehetősége nyílik rá, de ezért erőfeszítéseket kell tenni. Istennel úgy lehet találkozni, ha mi is megtesszük a magunk részét, és az El Caminon nagyon jól meg lehet azt élni, hogy az Isten-kereső ember valóban találkozik Istennel. Felemelő élmény volt számomra is, és megerősítés a nehézségek közepette, hogy igen, Isten elénk jön, lehetőséget ad a találkozásra ővele, amikor már a lelki vagy fizikai tűréshatár széléhez érünk, hogy aztán folytathassuk az utunkat a kijelölt cél felé – hangsúlyozta a tisztelendő.

Ciucur Losonczi Antonius