Isten békességének képei

Isten békességének képei
Szerda délután Vassy Erzsébet képzőművész pasztellfestményeiből nyílt kiállítás a Tibor Ernő Galériában.

A szép számú érdeklődőt a TEG közössége nevében Gavrucza Tibor köszöntötte, egyebek mellett kiemelve azt, hogy az alkotóművész keresztnevének jelentése Isten békessége.

S. Németh Katalin tanárnő egy Reményik-költeménnyel örvendeztette meg hallgatóságát, majd Molnár Judit közíró, magyartanárnő méltatta Vassy Erzsébetet, illetve értékelte az alkotásait. Meglátásában egy olyan művész alkotásainak láttán, mint Vassy Erzsébet képei, nem lehet, nem szabad elhallgatni azt a lélektani igazságot, hogy egy mű akkor hat igazán, ha a külső természet egybeolvad az alkotó belső természetével, és ennek a harmóniának a kivetülését foghatja be a közönség. Úgy fogalmazott: Vassy Erzsébet érzelemvilága, belső természete olyan szép, mint az alkotásaiban megjelenő külső természeti elemek visszaadása. Nem lehet „elmesélni” a szecesszió buja indázásait idéző hajlékony, ívelő vonalvezetés és a már-már megfoghatatlanul finoman légiesre tompított színek együttes hatását: mintha illetlenséget követnénk el azzal, hogy műveiről beszélünk- képeit csak csodálva befogadni lehet. Köszönet tehát ezért a kiállításért, és az olyan jól ismert természet minden igazi műből előbukkanó ismeretlen csodáiért, „a színeiért, vonalaiért, a kiállítóteremnyi Szépségért”.

Trifán László zenész, képzőművész egy Mátza Gyula-vers gitárkísérős éneklésének ősbemutatójával készült, majd egy szerencsés sorshúzás útján egy Vassy-festménnyel gazdagodott valaki. A tárlat december 12-ig tekinthető meg, keddtől-szombatig 11-16 óra között.

Ciucur Losonczi Antonius



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter