Ismételt felhívás a március 15-i nagyváradi ünnepségek kapcsán

A nagyváradi Szacsvay-szobor
A nagyváradi Szacsvay-szobor
Március 15-e a magyar nemzet szabadságának és együvé tartozásának ünnepe. Jelképe minden nemesnek, jónak és haladónak, amit itt, Európa közepén a vérzivataros századok alatt nemzetünk alkotni és megőrizni tudott.

Március 15-e a szabad, és szabadságvágya által a Habsburg elnyomás és – akár általánosíthatnánk is – a diktatúra valamennyi fajtája alól magát felszabadító modern magyar nemzet születésének kristálytiszta pillanata. Ha saját magunkat, mint nemzetet szeretnénk jellemezni, az eszünkbe toluló megannyi jelző közül a leghangsúlyosabbak között, sőt, talán a legfontosabbként a szabadságszerető jegyezhető le. És e jelző azonnal utat nyit a következőnek, hiszen, aki a szabadságát szereti, azt egymaga nem élheti meg. Szabad az egyén igazán közösségben lehet, mert nincs egyéni szabadság a közösség, a nemzet teljes szabadsága nélkül és ez önfeláldozás nélkül nem megy. Az önfeláldozás képessége pedig a becsület sziklaszilárd fundamentumán nyugszik, hiszen a becstelenség és az önfeláldozás egy helyen, egy jellembe ötvözve egymás mellett meg nem férhetnek. 1848 kapcsán tehát nemzetünk vonásain töprengve joggal és a szomszéd nemzetek rólunk alkotott képének visszaigazoló ereje mellett magunkat, mint szabadságszerető, becsületes és önfeláldozó nemzetet határozhatjuk meg. Teljes történelmünknek e nemzeti vonásaink a meghatározói. Történelmi kudarcainknak, nemzeti tragédiáinknak jórésze e vonások eredménye, teszem hozzá sietve, nem a megbánás, csupán a tárgyilagos ténymegállapítás mondatja ezeket, hiszen mennyivel egyszerűbb annak az egyénnek és tágabb értelemben annak a nemzetnek lavírozni a történések, a történelem hullámain, akit efféle jellembeli vonások nem kötnek.

Megosztottság

És még mielőtt azzal vádolhatna bárki is, hogy részrehajlóan csak a jót láttatom, hozzá kell tennem, hogy a hosszú századok alatt nemzeti létünket bizony árnyékként kísérték végig az árulás és ennek következménye, a széthúzás is. Az árulásnak pedig az önzés, az egyénnek saját érdekeit mindennél fontosabbnak tartó ősi bűne a fundamentuma. Ez a széthúzás megosztottságunk oka. Könnyű annak a közösségnek egységesnek lenni, melynek tagjait egyformán az önérdek és a zsákmányszerzési vágy fogja össze, de nemzetünk krisztusi terhe az önfeláldozás és az önzés között feszülő ősi ellentét szülte széthúzás.

És tetszik vagy sem, jelen politikai megosztottságunk alapja is az egyéni érdekek szülte önzés és árulás és a szabadságvágy és az általános közösségi boldogulás iránti igény közötti összeegyeztethetetlen ellentét. A jelenben az egyik oldalon a pénz és a hatalom, a másik oldalon a kitartás és a remény teszi erőssé a feleket.

Két ünnepség

A március 15-e előtti szabadságvárás időszakában azonban a hosszúra nyúlt felvezetés mégsem felesleges. Tény ugyanis, hogy nagyváradi közösségünk évek hosszú sora óta két ünnepséggel tiszteleg a forradalom hősei előtt és a szomorú jelek arra engednek következtetni, hogy ez idén is így lesz. Ennek ellenére és a megannyi vita súlyának tudatában másodszorra is azzal a kéréssel fordulunk az ellentétes politikai oldal felé, hogy találjunk megoldást arra, hogy legalább a magyar szabadság napján ne kelljen a város magyarságának választási helyzetbe kerülnie.

Az előző gondolatokhoz képest profánabb megközelítésben rögzíteném, nem hagyott el a valós helyzetértékelés képessége, és, ahogyan az anyaországban sem ünnepel együtt a nemzet miniszterelnöke a böszme miniszterelnökkel, itt sem látszik sok esély hasonló megoldásra. Ezt el sem várhatja senki. Azonban mégis, egy kézzelfogható konkrét áthidaló kéréssel fordulok az ünnepi megemlékezését saját hívószavának erejében kételkedve, a hamis egység látszatát keltő módon, folyton történelmi egyházaink és civil szervezeteink mögé bújó megyei RMDSZ-vezetéshez. Szervezzük úgy az ünnepet, hogy valamennyi váradi polgárnak lehetősége legyen akár mindegyik eseményen részt venni és folyamatos ünnepi rendezvénysorrá egybeolvasztva a megemlékezés eseményeit a békességre törekvésnek tudjuk legalább halvány jelét adni végre.

Szép jelkép lehetne

Felajánljuk, hogy átengedjük az RMDSZ számára a Petőfi-szoborhoz kapott 18 és 20 órák közötti területfoglalásunkat, továbbá, hogy a Szacsvay-szobor és a Petőfi-szobor közötti vonuláshoz kapott engedélyünket megosztjuk, illetve felajánljuk a vonulás közös szervezését. Így a Szacsvay-szobornál a Néppárt, a Petőfi-szobornál az RMDSZ lehetne a szervező. Ez a megegyezés szép jelkép lehetne, hiszen a tavalyi évben a mártírjegyző szobrát a tulipános párt, míg a mártírköltő szobrát a néppárt újíttatta fel, így az egymás által helyreállított emlékhelyeknél való ünneplés is összekötné az azokon résztvevőket.

A valóság talaján állva derűlátásom visszafogott, hiszen minden mélységében ismerem a két oldal közötti nézetkülönbségek okait és a szereplők viselt dolgait. Mégis, a békesség és normalitás iránti vágyból fakadó elkeseredett kéréssel fordulok a másik oldalhoz: nyertek már eleget, van szerzett hatalmuk bőven, március 15-én ne ez legyen az elsődleges szempont.

Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Néppárt Bihar megyei szervezetének elnöke
Nagyvárad, 2017. február 26.

Címkék: ,