Ismét volt angoloktatás Szalárdon

Ismét volt angoloktatás Szalárdon
Bihar megye – Szalárd idén harmadik alkalommal vett részt a Learning Enterprises és a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat által szervezett nyári angolnyelv tanfolyamon, melyre július 19 és augusztus 6 között került sor.

A több mint hetven érdeklődő között nem csak szalárdiak voltak, hanem Hegyközszentimre, Bihar és Hegyközkovácsi fiataljai is. Az angolnyelvoktatásábanMegan D. Price az Egyesült Államokból, illetveKőrösi TündeSzalárdról vettek részt. Megan Washingtonból érkezett, ahol államügyeket és politikát tanul. Kőrösi Mária tanítónő biztosította a szállást és az étkezést a tanárnőnek, s mint pedagógus, besegített a tanításba is. Az amerikai lány a vendéglátó család közreműködésével betekintést kaphatott a helyi szokásokba, kultúrába, a szórakozás módjaiba, megkóstolhatta a helyi ízeket, Nagy Miklósszalárdipolgármester jóvoltából kipróbálhatta a lovaglást, Borzási Gyula lelkész pedig a református templomot mutatta be. Emellett meglátogatták az egyik közeli, és a hajdúszoboszlói strandot, megnézték Nagyvárad nevezetességeit.
 
Több csoportban tanultak
 
Az angolnyelv oktatásanaponta 10–től 14–óráig zajlott. Az egyetemisták kreatív és változatos óráit a gyerekek nagyon élvezték. A kisebbekre (óvodások–III. osztályosok) angol zenés, táncos és játékos foglalkozás várt minden nap 10 órától 11-ig. Ezen belül a Hatchi–Patchi, Fishy–ishy, és a Musical chairs játékok, a Hokey–Pokey és Head, shoulders, knees and toes táncok és az Old McDonald, I like to eat énekek nagy sikert arattak. Ezután következtek a nagyobbak (IV–V. osztály) 11 órától 12-ig, akiknél a tanulás mellett nyerők voltak szintén a játékok, mint a Simon says, number race, pictionary, melyekkel a számok, színek, testrészek, állatok és ételek neveit tanulták meg. A középhaladó csoport tagjai 12–től 13 óráig megtanulták azokat a hasznos kifejezéseket és mondatokat, amelyeket bemutatkozástól kezdve a napi rutin–teendőkig és szituációs játékokig (pl. az étteremben, az orvosnál) használunk. Végül 13 órától 14–ig a haladó csoportban szituációs játékokon kívül még beszélgetések, viták, összehasonlítások voltak a romániai és amerikai kultúráról és hagyományokról.
Sütemény és oklevél
A fiatalok emellett megtanultak még amerikai kártyajátékokat is játszani. Egyik nap kirándulást szerveztek a szentimrei Guba halastóhoz, ahol a természeti megnevezések és jelenségek neveit tanulták a gyerekek, s a rengeteg játék, foci, hintázás mellett a baseballt és az Ultimate Frizbit is kipróbálhatták. Az utolsó napra amerikai süteményt készítettek a tanár lányok: Snickerdoodles nevű Cookiest, amelynek nagy sikere volt kicsiknél és nagyoknál egyaránt. A süti mellé minden tanuló oklevelet kapott, s majd amerikai Electric Slide és Cha Cha tánctanulással, közös játszással és kártyázással zárult a tanfolyamot lezáró nap. Némelyek pedig könnyes búcsút vettek a nagyon megszeretett, barátságos Megantől, ahogyan a vendéglátó család is.
 
Kőrösi Tünde