Ismét szükség van a nyugdíjas orvosokra

Eugen Nicolaescu egészségügyi miniszter azt nyilatkozta pénteken, hogy nem bánja, ha a nyugdíjas orvosok visszatérnek az egészségügybe, mert a tapasztalatuk hasznos lehet.

Az egészségügyi miniszter pénteken diplomát osztogatott néhány tíz nyugdíjas orvosnak, s ez alkalomból mondta a fentebbieket, hozzátéve, hogy legalábbis addig lenne szükség a nyugdíjas, nagy tapasztalatú orvosokra, “míg a fiatal rezidens orvosok befejezik tanulmányaikat.”

– Az orvosok 65 éves korúkig dolgozhatnak a közegészségügyben, attól függetlenül, hogy férfiről, vagy nőről ven-e szó. Ha pedig megvan a doktorátusuk, vagy egyetemi tanárok, akkor 70 éves korukig maradhatnak szolgálatban. Az utóbbi két évben mintegy 2.000 orvos végzi a rezidensi tanulmányait, és újabb 2000 helyre irunk ki versenyvizsgát. Míg ezek a fiatalok végeznek hasznosíthatjuk a nyugdíjas orvosok tapasztalatát, mondta Eugen Nicolaescu.

A miniszter szereint az úgynevezett orvosexport inkább újságtéma, mint realitás, nem lehet tömeges jelenségről beszélni, mert ha másfél év alatt elmegy az országból 2.000 orvos, az szerinte nem sokat jelent.

” Persze egy országban, ahol nincs elég orvos, minden orvos fontos, de mi most egy tömeges vagy nem tömeges jelenségről beszélünk itt. Nálunk nem beszélhetünk tömeges jelenségről, ez természetes folyamat  minden EU tagországban ahol biztosítani kell a személyek szabad vándorlását”- mondta a miniszter.