Ismét régészek munkálkodnak az Érmelléken

Német egyetemisták a szalacsi határban vizsgálódnak​
Német egyetemisták a szalacsi határban vizsgálódnak​
Idén júliusban a kolozsvári és a debreceni egyetem néprajzos diákjai voltak Szalacson és Ottományban. Jelenleg pedig a kölni és kolozsvári egyetem történészei vizsgálódnak a környéken.

A hét elején kezdték és a hét végére szeretnék befejezni az úgynevezett non invazív feltárást. Ennek lényege, hogy feltáró és „romboló” tevékenységtől mentesen vizsgálnak meg egy-egy korábban már feltárt régészeti lelőhelyet egy bizonyos magnetometriás eszközzel, ami úgy működik, mint egy röntgen gép, ami belát a föld felszíne alá. Ennek segítségével megállapítható, hogy ott maradtak-e még feltáratlan leletek, esetleg eszközök, tárgyak. Miután a drága kütyüvel végigpásztázták a terepeket (Szalacs, Ottomány, Székelyhíd) utána kezdődik az adatok elemzése, ami alapján megállapítható, hogy később érdemes-e esetleg újabb feltáró munkát kezdeni a korábbi ásatások helyén.

Ottományi Kultúra

A jelenlegi kutatásban a Román Akadémia archeológia szakosztálya, a kolozsvári tudományegyetem archeológia és művészeti tanszéke (dr. Florin Rogâltan, dr. Alexandra Dovan), a kölni egyetem (dr. Tobias Kienlin), a váradi Körösvidéki Múzeum (Gruia Fazecaș), valamint a miskolci egyetem (Pusztainé Fischl Klára) képviselteti magát.
Először az 1920-as években, majd 60-as és 70-es években zajlottak régészeti feltárások Ottományban. Az itt talált gazdag, bronzkori anyag után nevezték el később magát a leletanyagot és gyűjteményt Ottományi Kultúrának.

Szűcs György



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter