Ismét Olaszi a park neve

Akt.:
Ismét Olaszi a park neve
Visszakapja az egykor temetőként működő terület a régi elnevezését: a nagyváradi helyi tanács is megszavazta szerdán, hogy ezentúl az Olaszi park nevet viselje, a Mihai Viteazul helyett.

Visszakapta régi nevét a váradi Olaszi park. Átment ugyanis az a javaslat is a tegnapi tanácsülésen, amely szerint mostantól a Corneliu Coposu és a Spartacus utcák közötti park nem Mihai Viteazul nevét viseli, hanem Olaszi parknak hívják. Mint ismeretes, ezt az EMNP kezdeményezte.

Akkoriban jeleztük: Zatykó Gyula, a párt alelnöke, a váradi polgármester egyik tanácsadója szerint „korábban a városvezetés terve az volt, hogy a központban található Mihai Viteazul-szobrot áthelyezik a nemrégiben kialakított parkba, s a szobor miatt el is nevezték Mihai Viteazul parknak, ám az áthelyezés végül elmaradt. Kihasználva az alkalmat, a Néppárt arra kérte a várost, hogy adják vissza az egykor temetőként működő területnek a régi elnevezését, s viselje ezentúl az Olaszi park nevet”, majd hozzátette, bízik abban, hogy minél hamarabb, de akár már ebben az évben sikerül ezt elérni. Mivel a prefektúra sem élt kifogással, most a tanács elé került ez a javaslat is, és el is fogadták

Az RMDSZ azt javasolta, hogy a román mellett az Olaszi park neve magyarul is szerepeljen, ám Ilie Bolojan polgármester válasza szerint „önök is tudják, hogy ez törvények miatt nem lehetséges”. Jelezte viszont, hogy azt tervezik: a központban jövőre magyarul is feliratozzák a főbb objektumokat, feltüntetik az elnevezéseket, turistatájékoztató feliratok formájában. Erről jövő év elején szavazhat a tanács.

Szeghalmi Örs