Ismét Nagyváradon tartott vetített előadást a Hópárduc

Ismét Nagyváradon tartott vetített előadást a Hópárduc
Nagyvárad – Az EKE ’91 Nagyvárad- Bihar meghívására újból Váradon járt Erőss Zsolt hegymászó, a Karakorum 2007 expedíció technikai vezetője. A Hópárducnak becézett alpinista az Ady Líceumban tartott előadást.

Az egybegyűlteket Tiponuţ Tibor, az EKE ’91 Nagyvárad- Bihar egyesület elnöke köszöntötte, örömének adva hangot, hogy egy év elteltével újból a megyeszékhelyen köszöntheti Erőss Zsolt hegymászót, a Karakorum 2007 expedíció technikai vezetőjét. Vetítéssel egybekötött előadása kezdetén a Hópárducnak becézett alpinista elmondta: Pakistánban és a Himalája hegyláncolat részét képező Karakorum vidékén már számtalanszor járt, azonban annyira szépek arrafelé a hegycsúcsok, hogy mindig érdemes visszatérnie. Az expedíció népes csapatába fiatal és veterán hegymászók egyaránt bekerültek, és külön elismerést érdemel az a három hölgy, akik végig húzóembernek számítottak, és nemzetközi szinten is ritka nagy teljesítményt nyújtva, két 8000 méteres hegy tetejére is feljutottak.

A K2 csúcs meghódítására készülő magyar hegymászók egy bérelt busszal, júliusban indultak Iszlamabadból, hogy aztán harminc óra elteltével a Karakorum lábánál levő egyik tartomány fővárosába érkezzenek. A járgány különös díszítése az európai szemnek szokatlannak tünt, viszont a pakisztániak számára a díjzájn mindennél fontosabb, még a járgány műszaki állapotánál is. A hosszú út során a hegymászók számos helyen megálltak, így a helyi konyhaművészet sajátosságaiba is alkalmuk nyílt bepillantani. “Bár az ételek elkészítési módja semmilyen szempontból sem felel meg az Európai Uniós követelményeknek, azért az ízeket illetően egyáltalán nem lehetett okunk panaszra”, fogalmazott Erőss Zsolt.

A K2 nem sikerült

A végállomásra érkezve az expedició tagjai dzsippel folytatták az útjukat, függőhídakon keresztül, hatalmas gleccserek és gyors vízű patakok vidékén. Noha egészségügyi problémáik is akadtak, és az időjárás is kellemetlenné kezdett válni, a hegymászók sok érdekes élménnyel és tapasztalattal gazdagodtak. A rossz idő miatt végül a K2-t nem tudták meghódítani, viszont heten közülök sikeresen feljutottak a 8000 méter magas Hidden Peak tetejére, négyen pedig a szintén 8000 m Broad Peak csúcsot is meghódították. Mint elhangzott, az expedició tagjai közül csupán Erőss Zsoltnak és a három hölgynek sikerült mindkét bravúr.

Ciucur L. Antonius  



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter