Ismét lesz vívás Kaplonyban

Ismét lesz vívás Kaplonyban
Szatmár megye – Negyven év szünet után felélesztenék a vívást Kaplonyban. Vigh Ferenc, az egykori Kaplonyi Recolta tőrvívója kezdeményezésére a Szatmárnémeti SK bemutatót tart pénteken a településen.

 

Pénteken 16 órától a kaplonyi sportteremben rendez vívóbemutatót a Szatmárnémeti SK tőrvívó és párbajtőrvívó szakosztálya. Az eseményt az egykori Kaplonyi Recolta tőrvívója, Vigh Ferencz rendezi, a Szatmárnémetiből pedig női és férfi párbajtőrvívók és tőrvívók is elutaznak az bemutatóra.

„Lenne egy németországi befektető, aki támogatná kezdeményezésünket, hogy újjáélesszük Kaplonyban ezt a sportágat. Remélem sokan eljönnek majd, és fiatalok kedvet kapnak a vívásra” – mondta lapunknak a szervező, aki jelenleg a Kaplonyi Fortuna IV. ligás egyesület ificsapatának az edzője.

1968–ban a Nagykárolyi Victoria vívóedzője, Kovács Andor segítségével alakult meg a kaplonyi tőrvívócsapat. Szenzációnak számított a Recolta megalakulása, ugyanis az országban Kaplony volt az egyedüli falusi település, ahol vívóklub alakult. Ifjúsági és felnőtt bajnokságokon is részt vettek a női és férfi tőrvívók, viszont négy évvel később megszűnt ez a sportág a faluban. Vigh Ferencz lapunknak elmondta, néhányan még elutaztak Nagykárolyba a Victoriához a vívóedzésekre, de a legtöbben áttértek a labdarúgásra. „Csiszár Ferenccel (a Szatmárnémeti SK párbajtőrvívó érdemes edzője – szerk. megj.) az elmúlt hetekben beszéltünk arról, hogy jó lenne egy vívóbemutatót rendezni Kaplonyban. Nagyszerű lenne feléleszteni ezt a sportágat a faluban. Azt még nem tudom, hogy milyen fegyvernemben indítanánk, egyelőre azt kell néznünk, hogy melyik a kevésbé költséges. Mi is, 68–ban két tőrrel és két sisakkal kezdtünk. Szerények voltak a körülmények, de szerettünk vívni. Remélem a mosatni fiatalok is fogékonyak lesznek” – mondta hatalmas lelkesedéssel az egykori tőrvívó.

Egyelőre nem tudni a vívók névsorát, akik pástra lépnek majd pénteken Kaplonyban, de valószínű, hogy ott lesz a megye legjobb sportolója, az ifjúsági párbajtőrvívók világranglistájának a 16. helyezettje, Amalia Tătăran.

Címkék: , ,


0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .