Ismét kizártak érettségizőket

Akt.:
Ismét kizártak érettségizőket
Öt érettségizőt zártak ki a szerdai próbáról, összesen hat ilyen eset történt eddig az idén. A vizsgázók szerint amúgy a történelem nem volt nehéz, s matematikából sem érte őket meglepetés.

A 3588 feliratkozott közül 3540-en voltak jelen az érettségi szerdai próbáján. Öt vizsgázót zártak ki: három fiatalt a belényesi Samuil Vulcan Főgimnáziumban alakult vizsgaközpontból, egyiküket a nagyváradi Mihai Viteazul, egyiküket pedig az élesdi Alexandru Roman iskolában létesült vizsgaközpontból. Míg utóbbi segédanyagokat vitt be magával a vizsgaterembe, a többieknél telefont találtak, tudtuk meg. Mindezek miatt az öt fiatalnak ki kell hagynia a következő két érettségi szessziót, s leghamarabb a jövő évi őszi érettségin próbálkozhatnak újra. Új különleges esetek nem adódtak, ezúttal is hét fiatal vizsgázott a szokásostól eltérő módon – ki otthon, ki külön teremben. Fennakadások, gondok ezúttal sem voltak, tudtuk meg a tanfelügyelőség szóvivőjétől.

Tételek

Ezúttal, szaktól függően, történelemből, illetve matematikából vizsgáztak az érettségizők. Azok, akiket megkérdeztünk, arról számoltak be: a történelem közepesen nehéz volt, szimuláláskor bonyolultabb tételeket kaptak. Az első pont során az 1848-as forradalommal és a krími háborúval kapcsolatos szöveget kaptak, s ehhez fűződő kérdéseket – ezek egy részére a szöveg alapján is lehetett válaszolni, de néhány olyan kérdés is volt, melyre csak akkor tudhatták a választ, ha megtanulták a kapcsolódó leckéket. A második pont során Mátyás király és Ștefan cel Mare viszonyát, illetve Lengyelország és Moldva kapcsolatát taglaló szöveget kaptak, s ezzel kapcsolatos kérdéseket – ezek legtöbbjére szintén a szöveg alapján is lehetett válaszolni – viszont az első és második pont egy-egy válasza kevés pontot ér, s ha valaki nem tanult, nemigen kaphatja meg az átmenő jegyet, tudtuk meg. A harmadik feladat egy kétoldalas esszé megírása volt a totalitárius rendszerről Romániában és Európában – ezt az általunk megkérdezettek nem tartották nehéznek, sőt, voltak, akik kifejezetten örültek neki, hogy ezt kapták.

Matematikából ezúttal is kétféle tételt kaptak, szaktól függően. Az általunk megkérdezettek szerint az M1-es tételek (azaz azok, amelyeket többek között a matematika-informatika szakok végzettjei kaptak) nem voltak túlságosan nehezek, viszont a feladatok sok munkát igényeltek, az M2 tételeit pedig a legtöbben azok közül, akik ebből vizsgáztak (az elektrotechnikai, műszaki szakok végzettjei) közepesen nehéznek tartották.

Ma a szaknak megfelelő, választott tantárgyból bizonyíthatják tudásukat az érettségizők, s ez egyben az érettségi utolsó próbája is. Az első eredményeket július 4-én, szerdán 12 óráig függesztik ki, s aznap 12 és 16 között lehet óvásokat benyújtani, a végső eredményeket pedig július 9-én, hétfőn teszik közzé.

Neumann Andrea