Ismét könnyítettek a honosításon

Ismét könnyítettek a honosításon
Bihar megye – A kettős állampolgárságról valamennyi Bihar megyei RMDSZ-es önkormányzatnál tájékoztatják majd az érdeklődőket. Ma a Sas-palotabeli székházban újabb képzést tartottak az alkalmazottaknak debreceni szakértők.

A Bihar megyei RMDSZ szervezete fontos feladatának érzi, hogy tájékoztassa az érdeklődőket a magyar állam által elérhetővé tett kedvezményes honosítási eljárásról. Erre pedig maguk a bihariak hatalmazták fel a szövetséget, ugyanis december végén és január elején újból több mint harmincezer támogató aláírás gyűlt össze a megyében.

A Szövetség valamennyi olyan településen, ahol van polgármestere vagy a helyi szervezete rendelkezik a megfelelő infrastruktúrával, kijelöltek egy-egy személyt, aki információkkal szolgál és segít majd a magyar állampolgárságot kedvezményes honosítási eljárással igénylőknek.

A polgárok dolgát még jobban megkönnyíti az RMDSZ, most újabb terheket vett le a vállukról. A bihari RMDSZ két hiteles fordítóval kötött együttműködési szerződést, akik sorra járják majd a településeket és a kérelmezőknek ingyen lefordítják és hitelesítik irataikat. A RMDSZ-vezetésű önkormányzatok többségében pedig már hétfőtől folyamatosan ingyenesen készítenek fényképeket minden igénylő számára. Azokon a településeken pedig, ahol bár nincs polgármestere az RMDSZ-nek, de működik szervezete, egy előre egyeztetett program szerint jár majd a szövetség úgynevezett mobil csoportja, hogy elkészítse a szolgáltatást igénylőkről a felvételeket. A teljes szolgáltatás 20-ától működik maximális kapacitással. Hétfőtől minden településen ingyen rendelkezésre állnak az RMDSZ által kinyomtatott űrlapok, melyeket nyomtatott betűkkel, olvashatóan kell kitölteni, vagy akinek lehetősége van rá, letöltheti az internetről is a formanyomtatványokat.

A hiteles tájékoztatás  érdekében először december végén, második alkalommal pedig ma délelőtt tartottak képzést a kettős állampolgársági tájékoztatással foglalkozóknak. A megyei székházában a Sas-palotában megtartott tanfolyamon, amely a rengeteg hasznos kérdés és hozzászólás révén kellemes hangulatú fórummá alakult, debreceni szakértők beszéltek a legfontosabb tudnivalókról az elmúlt közel két hét tapasztalatai alapján (mint ismeretes, a honosítási igényléseket január 3-ától fogadják.

A megjelenteket Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke köszöntötte. Üdvözölte a meghívott szakértőket kiemelve, különösen fontos, hogy a Nagyváraddal testvérvárosi kapcsolatban álló Kósa Lajos által vezetett önkormányzat részéről érkeztek előadók, aki ráadásul mellesleg a múlt hét folyamán jelentette be, hogy áprilisban ünnepélyes körülmények között szerveznék meg az állampolgársági eskütételt, partnerként Biró Rozália Nagyvárad alpolgármesterét kérve fel a szervezésre

A tájékoztatást Sinaliné Veres Erzsébet, a debreceni Anyakönyvi Hivatal csoportvezetője és Dr. Halasiné Dr. Győri Lívia, a cívis város Okmányosztályának vezetője tartották. Elmondták, hogy Debrecenben kedden és csütörtökön hosszabbított munkaprogrammal, helyi idő szerint 8 és 17 óra között, szerdán és pénteken 8 és 12, hétfőn pedig 8 és 15 óra között fogadják az ügyfeleket. Ám ahhoz, hogy fogadni tuják a kérelmezőket, előzetesen időpontot kell foglalni. Ez megtehető a www.debrecen.hu internetes oldalon vagy a (0036) 0652/517-650-es telefonszámon.

Sinaliné Veres Erzsébet a félreértések elkerülése érdekében tudatta, a kérelmezőknek el kell mondani, a törvényben foglalt három hónapos határidő  arra vonatkozik, hogy ez idő alatt az állampolgársági és bevándorlási hivatal összegyűjti az iratcsomókat és a köztársasági elnök elé terjeszti. Amíg az elnök jóváhagyja, majd az iratok visszakerülnek a bevándorlási hivatalba, az több időbe kerül. Tehát meglehet, hogy kérelmezőknek akár három hónapnál többet is várniuk kell, hogy értesítsék őket. A jóváhagyást pedig meghosszabbíthatja, ha hiánypótlásra szólítják fel a magyar állampolgárságot igénylőt.

Egy, a kérelmezőknek nagyon fontos könnyítésről is beszámoltak a debreceni szakértők. Ezen a héten újabb könnyítést vezetett be a magyar állam, miszerint a magyar állampolgárságért folyamodóknak csak a saját maguk anyakönyvi iratait kell hivatalos magyar fordítással beadniuk, a felmenők iratait nem kell lefordíttatni. Ezt Debrecenben már így alkalmazzák.

A találkozón számtalan kérdés és egyedi eset felvetődött, a meghívottak pedig részletesen megválaszolták, megmagyarázták valamennyit. Ami sokakat érinthet, hogy például ha valakinek több házassága és válása volt, mindig csak az utolsóról szóló iratot kell csatolni, a többit csak fel kell sorolni. Ugyancsak fontos, hogy a még kiskorú, de a 14. életévét betöltött gyermekek korlátozottan cselekvőképeseknek minősülnek, tehát jelen kell lenniük és alá kell írniuk a honosítási kérelemet. Az elvált szülők esetében, ha kiskorú a gyermek, a másik félnek hozzá kell járulnia ahhoz, hogy a gyermeknek az őt nevelő szülő kérelmezhesse a honosítását.

A tájékoztatás végén Biró Rozália alpolgármester Nagyváradról és Bihar megyéről szóló könyvvel köszönte meg az előadók részvételét.