Ismét itt van a világítás

Ismét itt van a világítás
Nagyvárad- Szerdán végre az időjárás is kedvező volt, így sokan felkeresték elhunyt szeretteik, ismerőseik sírját a Rulikowski köztemetőben. Ennek ellenére az igazi roham november 1-jére és 2-ára várható.

Az idén a Mindenszentek, illetve a Halottak napja a hét közepére esik, így a dolgozó emberek közül valószínűleg sokan gondolták úgy, hogy az előtte levő hétvégén már kilátogatnak a temetőbe. Sajnos azonban a mostoha időjárás keresztülhúzta a számításaikat, így ennek is betudhatóan az igazi „roham” csütörtökre és péntekre várható, vélhetően főleg a délutáni órákban, amikor a munkahelyekről már el lehet szabadulni. A több napig tartó cudar idő után szerdán végre a nap is előbújt, így viszonylag sokan- az igazsághoz hozzátartozik, hogy inkább az idősebb személyek- már kimentek a sírkertbe. Arról, hogy világítás környéki napokat élünk, a görög katolikus püspökség előtti buszmegálló is tanúskodott, igaz rengeteg fiatal is álldogált ott, ők bizonyára az egyetemre igyekeztek. Amúgy hiába volt nagy a tömeg (a várakozás hosszú percei duzzasztották fel a létszámot), mert amikor megérkezett a 14-es busz, illetve a temetői különjárat, a látszat ellenére még üres helyek is maradtak a járműveken.

Tilos behajtani

Ahogy ilyenkor lenni szokott, rengeteg virágárus kínálta portékáját a temető bejáratának közelében, de hiába volt nagy a konkurencia, a közgazdaságtan egyik alaptörvényének ellentmondva nem árultak olcsóbban, mint máshol, például a piacokon, sőt, inkább drágábban, arra számítva, hogy az emberek az utolsó pillanatra hagyják a vásárlást. Továbblépve, a temetőben többek számára zavaróan hatott, hogy egyesek szinte az általuk felkeresett sírig akartak hajtani a kocsijaikkal. Érdemes tudni, hogy november 1-jén tilos lesz behajtani a Rulikowski temetőbe, kivéve azokat az autókat, melyek igazolványt felmutató mozgáskorlátozott személyeket szállítanak. A haladási sebesség azonban nem haladhatja meg a 20 km/órát, és úgy kell parkolni, hogy ez ne zavarja a forgalmat. Kertészeti szerszámokat személyi igazolvány alapján a biztonsági őrtől lehet igényelni, a bejáratnál. Akik nem tudják, hogy hol található szeretteik sírja, információkat igényelhetnek erről az adminisztratív irodában. Ugyanakkor a koncesszióba adásra vonatkozó szolgáltatás nem vehető igénybe.

Ciucur Losonczi Antonius