Ismét fúvósfesztivál Váradon

Ismét fúvósfesztivál Váradon
Harmadik alkalommal, július 10-12. között, minden este 19 órától rendezik meg a Főutcán a Holnaposok-szoborcsoport szomszédságában a Parádé Fúvós Fesztivált.

Az egyre nagyobb sikernek örvendő eseményen idén három nagyszabású koncertet hallgathat meg Nagyvárad fúvószenét kedvelő közönsége. Kiváló fúvósok lépnek fel kisebb, nagyobb együttesekben, idén először énekes és hegedűs szólisták, valamint egy kórus, hogy a közönség képet kapjon a szimfonikus fúvós zene hatalmas lehetőségeiről és színességéről, illetve szintén először egy váradi mazsorett tánccsoport is tiszteletét teszi a fesztiválon. Meghívott vendég együttesként Nagyváradon először a Parádé Fúvós Fesztiválon lép fel a Budapest Ragtime Band.
Július 10-én, pénteken 19 órától a Nagyváradi Szimfonikus Fúvószenekar 15 tagú kamara együttese tartja a fesztivál megnyitó koncertjét. Az eseményen vendégszerepel a nagyváradi Mystique Majorette tánc csoport. A koncert programján többek közt szerepelnek különböző tánc stílusok, mint samba, mambo, tangó, flamenco és könnyűzene feldolgozások. Mindez megfűszerezve a Mystique Majorette tánc csoport látványos show műsorával.
Július 11-én, szombaton 19 órától egy nemzetközi hírű sztár formáció látogat el a fesztiválra, a Budapest Ragtime Band. Az egyik legjobb jelenleg létező dixieland- dzsessz-ragtime együttes.
Július 12-én, vasárnap 19 órától a fesztivál zárókoncertjét a nemzetközi első díjas és arany fokozatú Nagyváradi Szimfonikus Fúvószenekar tartja. Közreműködik a Nagyváradi Állami Zene Egyetem és a D’al Segno vegyes kar összevont kórusa, valamint a Nagyváradi Állami Zene Egyetem opera osztálya is. A műsoron hangulatos szimfonikus fúvószenekari darabok, valamint a zenekar kíséretében énekes, hegedűs szólisták és kórus közreműködésével előadott művek szerepelnek. Mindenkit sok szeretettel vár a főszervező Nagyváradi Magyar Ifjúsági Szervezet (NAMISZ). Támogatója a Bihar Megyei Tanács RMDSZ-frakciója.



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter