Ismét elfoglalhatja tisztségét Nagybánya korrupcióval vádolt polgármestere

Catalin Chereches
Catalin Chereches
Ismét elfoglalhatja tisztségét Catalin Chereches, Nagybánya korrupcióval vádolt polgármestere, akit tavaly előzetes letartóztatásban választottak vissza tisztségébe.

A Mediafax hírügynökség szerdai híre szerint az elöljáró visszatérését a nagybányai polgármesteri hivatalba az teszi lehetővé, hogy a kolozsvári táblabíróság jogerősen megszüntette az ellene foganatosított kényszerintézkedéseket.
Catalin Chereches ellen többrendbeli csúszópénz-elfogadás gyanújával indított eljárást a romániai korrupcióellenes ügyészség (DNA), mely tavaly áprilisban azt közölte, hogy tetten is érte a polgármestert. Chereches tavaly augusztusig volt előzetes letartóztatásban, decemberig házi őrizetben, azóta szabadlábon, de a hivatalától eltiltva várta ügye bírósági tárgyalását. Az elöljáró ellen tavaly májusban emeltek vádat. A tavaly júniusban tartott önkormányzati választásokon a vádemelés ellenére a nagybányaiak 70 százalékának a szavazatát szerezte meg. Rendőri kísérettel érkezett a szamosújvári börtönből a nagybányai önkormányzat alakuló ülésére, hogy letehesse a polgármesteri esküt.
A tisztségébe visszatérő polgármester a Mediafax hírügynökségnek elmondta, végig bízott abban, hogy működik a romániai igazságszolgáltatás, és visszatérhet abba a tisztségbe, ahová Nagybánya választópolgárai küldték. Hozzátette: meg kell valósítania a választások előtt tett vállalásait.
Catalin Chereches 2011 óta Nagybánya polgármestere. Korábban a Szociáldemokrata Pártban (PSD), majd a Nemzeti Liberális Pártban (PNL) is tevékenykedett, legutóbbi mandátumát azonban függetlenként szerezte.

(MTI)