Bihar hírei

2019.08.26. 11:35

Margittán lépett fel a Magyar Nemzeti Táncegyüttes

Kárpátok visszhangja című turnéjának második állomásán, Margittán mutatta be a Magyar Nemzeti Táncegyüttes Táncrapszódia, illetve Kalotaszeg című előadását augusztus 22-én és 23-án. Mindkét nap telt ház előtt léptek fel, fergeteges sikert aratva.

Kárpátok visszhangja című turnéjának második állomásán, Margittán mutatta be a Magyar Nemzeti Táncegyüttes Táncrapszódia, illetve Kalotaszeg című előadását augusztus 22-én és 23-án. Mindkét nap telt ház előtt léptek fel, fergeteges sikert aratva.

 

Dinamikus, magas színvonalú, nagyszerű koreográfiával rendelkező műsoraik elkápráztatták a közönséget, mely elismerését sokszor folyamatos vastapssal fejezte ki. Magyarország legnagyobb létszámú hivatásos néptáncegyüttese otthon, illetve tengeren innen és túl is ismert és elismert. Az együttes művészeti vezetője nem kisebb személyiség, mint Zsuráfszky Zoltán Kossuth-díjas kiváló művész. Repertoárjuk igen változatos: a történelmi táncjátékoktól, az autentikus műsorokon át, népi hagyományokon alapuló mesterdarabokig terjed. A táncművészek valamennyien kimagasló teljesítményt nyújtottak, a közönség általános véleménye az volt, hogy: „Ez a csúcs”. A szűnni nem akaró tapsot talán az is „erősítette”, hogy az együttesben három Bihar megyei származású táncos is van: Bordás Barnabás (Margitta), Rencz Norbert (Érmihályfalva) és Sánta Gergő András (Nagyvárad).

„Köszönjük, Margitta!”

A közönség mindegyiküket a magáénak érezte egy kicsit, főként a margittai táncost. Bordás Barnabás gyermekként ezen a színpadon lépett fel először, és most különleges lelki töltetet adott a számára, hogy elismert táncművészként mutatkozhat be szülővárosának közönsége előtt. A publikum tapsa jelezte az elismerést és a szeretet nemcsak a Bihar megyeiek, hanem valamennyi táncos irányába. A finálék után többszörös ráadást követeltek, melynek örömmel tettek eleget a táncegyüttes tagjai. Nagyszerűen érezte magát a nagyérdemű, de az előadóművészek is, amit az előadások utáni beszélgetéseken tudattak a szervezőkkel, de közösségi oldalukon is nyilvánosságra hozták: „Köszönjük, Margitta! Felejthetetlen napokat töltöttünk Margittán, ahol leírhatatlanul kedves fogadtatásban volt részünk. Szinte a közönség szűnni nem akaró vastapsára táncoltuk az előadásokat, amit szívből köszönünk!”

Mostani erdélyi/partiumi turnéjuk Szatmárnémetiben indult, Margittán folytatódott, majd Brassó és Marosvásárhely közönsége élvezheti/élvezhette előadásaikat, de idén ősszel még Székelyudvarhelyen, Sepsiszentgyörgyön és Kolozsváron is fellépnek. Óhatatlanul feltevődik a kérdés: hogyan kerül ezen nagyvárosok közé Margitta? A válasznak két összetevője van. Az egyik az, hogy Bordás Barnabás margittai származású, a másik pedig baráti szálhoz köthető. Kozák Róbert, a VIDIFISZ alelnöke baráti viszonyban van az együttes menedzserével, Aradvári Lászlóval, akit meggyőzött arról, hogy érdemes eljönniük Margittára. Több hónapos egyeztetés és győzködés után Margitta bekerült a turné állomásai közé. A szervezők a VIDIFISZ vezetősége (Boda Gergely elnök, Demián Zsolt ügyvezető elnök, Kozák Róbert alelnök) és a monospetri Bábota Néptánccsoport voltak, a margittai RMDSZ támogatásával.

Margittáért-díj

Az első előadás után Monospetriben vendégelték meg a fellépőket, mely jó hangulatú, kötetlen beszélgetéssel, majd a késő éjszakába nyúló mulatozással, énekléssel zárult. A második előadás után Demián Zsolt körzeti elnök javaslatára az RMDSZ vezetői a Margittáért-díjjal tüntették ki Bordás Barnabást, a csoportnak pedig szimbolikus ajándékot, pezsgőt, virágot adott át a körzeti, illetve a helyi elnök, Árkosi Antal. A kitüntetett rövid laudációját Szőke Ferenc, a Horváth János Társaság elnöke mondta el, majd köszönetét fejezte ki a művészeknek a két nagyszerű előadásért. A díjat Bordás Barnabás egykori néptáncoktatója, Deák Andrea tanítónő adta át.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!