Ismét adtunk egy kis ciánt…

Ismét adtunk egy kis ciánt…
Nem veszélyezteti Magyarországot az a cián- és nehézfém-szennyezés, amely ismét a romániai Nagybánya térségéből jutott egy patakon keresztül a Szamosba – közölte román tájékoztatásra hivatkozva a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium szerdán az MTI-vel.

Ipari szennyvízből 8 köbméternyi ömlött kedd reggel a Zazar folyóba az észak-erdélyi Máramaros megyében, miután megrepedt az állami tulajdonú Remin bányavállalat egyik zagyszállító vezetéke. A Kolozsvári Vízügyi Igazgatóság Szatmárnémeti Szakaszmérnökség tájékoztatása szerint sikerült a kárt elhárítani, így a szennyezés nem jelent határon átnyúló környezeti veszélyt – áll a KVM közleményében. Fodor Gábor környezetvédelmi és vízügyi miniszter szerda reggel kért hivatalos tájékoztatást a román társtárcától a folyószennyezésről. A miniszter a hivatalos válasz megérkezéséig is tájékozódott, és fokozott készültségre kérte a magyar vízügyi hatóságokat.

A KVM utal arra, hogy a magyar-román határvízi egyezmény értelmében a román félnek tájékoztatási kötelezettsége van hasonló esetekben. Ebben az ügyben nem történt ilyen figyelmeztetés – olvasható a közleményben. A miniszter fokozott ellenőrzést rendelt el, a magyar vízügyi hatóságok folyamatosan vizsgálják a Szamos vízminőségét. A Csengeri Automata Vízminőségi Állomáson 15 percenként vizsgálják a Szamos vízminőségét, ezt az interneten is lehet követni: http://www.rivermonitoring.hu/vizmin.php honlapon. A magyar vízügyi hatóságok friss vízminőségi adatai alapján a magyar folyószakaszon nem történt észlelhető elváltozás, a vízben ciánt sem mutattak ki, és nem várnak a szennyezéshez kapcsolódó környezeti károsodást. Romániai hírforrások kedden még arról számoltak be, hogy a baleset során több tíz köbméter zagy jutott a Szamos mellékfolyójába. Tavaly tavasszal a KVM akkori államtitkára arról számolt be, hogy a Remin cég környezeti kockázatokat rejtő létesítményei legkésőbb 2006 végéig befejezik működésüket.

Kártérítési per

A magyar állam és a nagybányai székhelyű Transgold Rt. (korábban Aurul) között jelenleg is zajlik a kártérítési per a 2000 januárjában bekövetkezett tiszai környezeti katasztrófa miatt. Az akkoriban még ausztrál-román tulajdonban lévő bányavállalat meddőhányójából százezer tonna ciántartalmú zagy került a Lápos patakba, majd a Tiszába.

(MTI)