Ismét a régiós felosztásról

Ismét a régiós felosztásról
Nagyvárad- Csütörtöki sajtótájékoztatóján Cseke Attila bihari RMDSZ-es parlamenti képviselő demográfiai érveket hozott fel amellett, hogy miért nem megfelelő Románia nyolc régióra történő felosztása.

 

Csütörtöki sajtótájékoztatóján Cseke Attila Bihar megyei RMDSZ-es parlamenti képviselő ezúttal nem földrajzi, történelmi, szociális-gazdasági, kulturális vagy környezeti, hanem demográfiai érveket hozott fel amellett, hogy miért nem felel meg az európai uniós, illetve a hazai törvényi előírásoknak Románia nyolc fejlesztési, illetve majdan közigazgatási régióra történő felosztása. Arra hívta fel a figyelmet: az Európai Parlament 2003/1059. számú rendelete szerint egy régiónak minimum 800 ezer és maximum 3 millió lakosa lehet, Romániában pedig a legutóbbi népszámlálás nem hivatalos adatai alapján az észak-keleti (moldvai) régióban 3,1 millióan élnek, sőt 2002-ben még Dél-Munténiában is 3,2 millióan laktak. Ugyanakkor kimutatható, hogy a nyolc régió közül csupán kettő, a fővárosi és a Temesvár központú nyugati régió fejlődik dinamikusan, a másik hat a fejlettségi szintjét tekintve Európában az utolsó húsz régió közé sorolható.

A honatya arra a kevésbé hangoztatott problémára is kitért, hogy 1999-ben, amikor elkészítették az ország első országos fejlesztési tervét, a támogatási prioritás szempontjából két kategóriába sorolták őket- I és II- azzal a szándékkal, hogy az első csoportba tett régiók (köztük az észak-nyugati is, melynek Bihar megye is része) több finanszírozásban részesüljenek, mivel gyengébben fejlettek és be kell hozniuk a lemaradásukat. Ezzel szemben viszont az évek folyamán ezt az elvet nem tartották tiszteletben, ráadásul a megyék és a régiók közötti szakadék is mélyült.

Kifejtette: első látásra úgy tűnik, hogy viszonylag egyenlő mértékben finanszírozták a több támogatást érdemlő, I. kategóriába sorolt négy régiót (54,37%) és a II. kategóriás másik négy régiót (45,62%), viszont ha jobban megnézzük, azt látjuk, hogy például a papíron II. kategóriás Dél-Nyugat Olténia több pénzt kapott (14,11%), mint az I. kategóriás észak-nyugati régió (11,62%). Ugyanez a helyzet az egy főre eső támogatás esetében is, hiszen a papíron több finanszírozást érdemlő négy I. kategóriás régió közül három az 5-7. helyen áll, a listavezető pedig a II. kategóriás Dél-Nyugat Olténia. Szintén ez tapasztalható az egy főre eső százalékos átlagtámogatásnál is, hiszen a hatodik helyen álló, I. kategóriás észak-nyugati régió 43 százalékkal kevesebb finanszírozásban részesült, mint a kedvenc Dél-Nyugat Olténia.

Ha az észak-nyugat régiót nézzük, látszólag Bihar (19,54%) a második helyen áll Kolozs után (25,49%), viszont az egy főre eső finanszírozás kategóriájában csupán utolsó előtti a sorban, 15 százalékkal az átlag alatt.

Helikopterek

Egy másik témára áttérve a honatya megjegyezte: örül annak, hogy a temesvári Megyei Kórház egy mentőhelikoptert kapott, annak viszont nem, hogy olyanok aratják le a babérokat, akiknek semmi közük a program elindításához. Romániában ugyanis jelenleg 5 ilyen mentőhelikopter üzemel, és valamennyi légijárműnek a beszerzése RMDSZ-es miniszterhez fűződik. 1999-2000-ben Hajdu Gábor minisztersége idején vettek kettőt, majd tíz évig nem történt semmi. Aztán Cseke Attila indította és Ritli László folytatta azt a programot, melynek keretében 2011-ben egy, 2012-ben pedig két helikoptert vettek még, és hátra van még háromnak a megvásárlása. A parlamenti képviselő ugyanakkor azt is üdvözölte, hogy úgy látszik, a kormány megfogadta az ő tavalyi javaslatát, és több testnevelési óra lesz az iskolákban.

Ciucur Losonczi Antonius