2012.02.8 13:13; Frissítve: 2012.02.8 13:13


Ismertette javasolt kormányának összetételét a román miniszterelnök-jelölt

Bukarest, 2012. február 8., szerda (MTI) – Mihai Razvan Ungureanu kijelölt román miniszterelnök szerdán ismertette javasolt kormányának összetételét, amelyben a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) korábbi miniszterei is szerepelnek.

 

Az Ungureanu által nyilvánosságra hozott miniszteri listán az RMDSZ-es miniszterek, valamint Markó Béla miniszterelnök-helyettes is szerepel. Így a környezetvédelmi minisztérium élén maradna Borbély László, a kulturális tárcánál Kelemen Hunor, az egészségügyi minisztériumnál pedig Ritli László.

A magyar szervezeten kívül a független honatyákat tömörítő Románia Haladásáért Országos Szövetség (UNPR) is megtartja két miniszteri posztját, akárcsak Catalin Predoiu igazságügyi és Leonard Orban európai ügyekért felelős miniszter. Ez utóbbi kettő független, akárcsak a miniszterelnök-jelölt.

A román kormánykoalíció fő erejét képező Demokrata Liberális Párt (PD-L) kicserélte tárcavezetőit, és többnyire fiatal jelölteket javasolt a posztokra. A miniszterjelöltek a PD-L második vonalából érkeznek, közülük egyesek már dolgoztak államtitkárként a különböző minisztériumokban, de a pártban nem töltenek be fontos vezetői funkciót. A jelöltek zöme 30 és 45 év közötti.

A legfiatalabb miniszterjelölt a 31 éves Bogdan Dragoi, akit pénzügyminiszternek javasoltak. Gabriel Berca töltheti be a belügyminiszteri posztot, Lucian Bode a gazdasági, Alexandru Nazare a közlekedési, Cristian Petrescu a fejlesztési, Razvan Mustea a távközlési, Claudia Boghicevici a munkaügyi, Catalin Baba az oktatási és Stelian Fuia a mezőgazdasági tárcát irányíthatja.

Ungureanu a román külföldi hírszerző szolgálat vezetője, akit hétfőn nevezett ki Traian Basescu államfő miniszterelnök-jelöltnek. A tervek szerint csütörtökön szavaz a parlament az új kormány hivatalba iktatásáról.

A megbízott kormányfőjelölt is aláhúzta, hogy fiatal csapattal fog dolgozni, és reményét fejezte ki, hogy kormánya megkapja a bizalmat a parlamenti szavazáson.


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Nagyvilág
Ukrán politikus a kettős állampolgárság jelentette veszélyről
Ungvár, 2012. május 24., csütörtök (MTI) – A kettős állampolgárság Ukrajna alkotmányába ütközik és [...] tovább »
Navracsics Tibor részt vesz a közép-európai igazságügyi miniszteri találkozón
Budapest, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és [...] tovább »
Londoni elemzők: még mindig erős az euró, komoly gyengülés jöhet
London, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - Az euró árfolyamát a legutóbbi gyengülések nyomán sem terheli [...] tovább »
Megemeli a társasági nyereségadót a szlovák kormány
Pozsony, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - A jövő évtől 23 százalékos társasági nyereségadót kell [...] tovább »
Szigorú fellépést ígérnek Kínában a szelektív abortuszok ellen
Peking, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - A kínai tartományok többségében komoly a helyzet, a nemek aránya [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés