Ismert román politikusokat és üzletembereket is bemárthat a letartóztatott polgármester

Ismert román politikusokat és üzletembereket is kellemetlenül érinthet Románia egyik legnagyobb városa, Craiova polgármesterének őrizetbe vétele, akit korrupciós bűncselekmény gyanújával helyeztek vizsgálati fogságba – írta pénteken a román sajtó.

Antonie Solomon a 300 ezer lakosú Craiova polgármestere, aki a jelenleg kormányon lévő, Traian Basescu államfőt támogató Demokrata Liberális Párt (PD-L) színeiben lett a város elöljárója. A román sajtó szerint azért vették őrizetbe, majd helyezték 29 napos előzetes letartóztatásba, mert a korrupcióellenes ügyészség gyanúja szerint 50 ezer euró kenőpénzt fogadott el egy üzletembertől, aki bevásárlóközpontot épített Solomon városában. Az összeget azt követően ajánlotta fel az üzletember, hogy a polgármester eredetileg nem akarta megadni az építkezési engedélyt.
    A polgármester letartóztatása Craiovában tiltakozást váltott ki, többen az utcára vonultak, az egyik helyi templomban pedig misét is mondtak szabadulásáért. A Gandul című napilap szerint a “spontán” tüntetés mögött a polgármesteri hivatal alkalmazottai állnak, vagyis olyan emberek, akik a polgármestertől függnek, hiszen elveszíthetik állásukat. A lap szerint Solomon támogatásából építették azt a helyi templomot, ahol misét mondtak szabadulásáért.
    Az újság szerint az elöljáró klasszikus példája a romániai helyi kiskirályoknak, akik helyben népszerűek az érdek-összefonódások miatt, viszont a központi hatalom nem kedveli őket, mivel teljes mértékben kicsúsztak az ellenőrzésük alól, és emiatt bármit megtesznek, amit kényük-kedvük kíván. A Gandul szerint ezért a PD-L több bukaresti vezetője kész feláldozni Solomont, aki tavaly teljes mellszélességgel támogatta Basescu újraválasztását.
    A Romania libera című bukaresti napilap szerint a polgármester letartóztatása több politikus és helyi üzletember számára kínos lehet, hiszen az elöljáró az egyik legtájékozottabb ember Craiovában, ahol politikusok, üzletemberek és alvilági csoportosulások között szorosak az összefonódások. A lap szerint az egyik ilyen politikus lehet Radu Berceanu közlekedési miniszter, aki a PD-L Craiova megyei szervezetének az elnöke, de a helyi futballcsapatot támogató Adrian Mititelu üzletember sem ülhet nyugodtan – véli a Romania libera.