Iskolaudvarok felújítása

Iskolaudvarok felújítása
A nyári vakációt kihasználva egy sor iskola udvarát újítja meg a nagyváradi önkormányzat. Több tanintézményben már be is fejezték a munkát, tájékoztat a polgármesteri hivatal közleménye.

Mindeddig már befejezték a belső udvar leaszfaltozását és a járdák kijavítását a Friedrich Schiller Német Líceumban, ez a munkálat 135.258 lejbe került áfa nélkül, továbbá kijavították az iskola kerítését 47.841 lejből. Befejezték az Onisifor Ghibu belső udvarának leaszfaltozását és a járdák javítását, mely munkálatok költsége 153.798 lej volt. Mindkét iskolában esővíz-elvezető lefolyókat építettek, felfestették a sportpályákat, illetve kézilabdakapukat és kosárlabda palánkokat helyeztek ki. Hasonló munkálatokat végeztek el a Dimitrie Cantemir Általános Iskolában és a Lucreția Suciu Általános Iskolában, előbbiben a munkálat 117.629 lejbe került, utóbbiban 102.645 lejt költöttek erre a célra. A Zalăului utca 11. szám alatti 25. számú óvodában az aszfaltozás, a járdajavítás, valamint a csatornafedők szintbe helyezése 27.645 lejbe került. Az említett összegek egyike sem tartalmazza az áfát. Az Aurel Lazăr Elméleti Líceum udvarának aszfaltozási és járdajavítási munkálatait augusztusban fogja elvégezni a kivitelező cég 43.734 lejből. A következő tanév kezdetéig az önkormányzat az Avram Iancu Általános Iskola, a Waldorf Óvoda, a 11. számú Bölcsőde és a Szacsvay Imre Általános Iskola udvarának aszfaltozását és járdajavítását akarja elvégeztetni. A munkálatokat a Drumuri Bihor és a Dumexim cégek végzik. Az önkormányzat célkitűzése az, hogy az elkövetkező két évben minden nagyváradi tanintézmény udvara le legyen aszfaltozva és el legyen látva kézilabdakapukkal és kosárlabda palánkokkal.