Iskolanap a Lorántffy Gimnáziumban

Iskolanap a Lorántffy Gimnáziumban

Nagyvárad – Igazán gazdag és
főleg változatos programmal fogadta
csütörtökön diákjait és
meghívottjait a nagyváradi Lorántffy
Zsuzsanna Református Gimnázium. Az iskolanap
közös áhitattal kezdődött.


A Festum Varadinum keretében
csütörtökön tartották a
Lorántffy Zsuzsanna Gimnázium
iskolanapját. A rendezvény
ünnepélyes zenés áhitattal
kezdődött, mely során Fazakas Ferenc
iskolalelkész hirdetett igét 119.
zsoltár 19. verse alapján. Kiemelte: mi
is jövevények vagyunk, jövünk
és el is távozunk, sőt, néha
el is tévedünk. Isten nem rejti el
előlünk az ő parancsait, csak meg kell
hallanunk őket, és ezek ismét
visszatérítenek bennünket a helyes
útra. A rövid áhitat után
Tőkés László
püspök, Európa parlamenti
képviselő is szólt
néhány szót, elsősorban
arról a tanintézményről,
melyben a jelenlegi végzősök nagy
része reményeik szerint
tanulmányait folytatni fogja. A Partiumi
Keresztény Egyetemen nyíló
kiállításokra a diákokat is
várják.

Gazdag programok


Az áhitat után három korcsoportba
szerveződtek a diákok, tanáraik
felügyelete alatt. A legkisebbeknek
kézművesfoglalkozások kezdődtek
a földszinti termekben, illetve a
délelőtt folyamán
közlekedési versenyen is részt
vettek. Az általános iskolások
első, szép és igen
színvonalas rendezvénye a
mesemondó verseny volt, melyen
tréfás magyar népmeséket
kellett elmondaniuk a jelentkezőknek. A
tanárokból és
diákokból álló zsűri a
szövegválasztás, helyes, szép
kiejtés és előadásmód
figyelembevételével
értékelte az elhangzott meséket,
nyilatkozta János-Szatmári Ildikó
tanárnő. A
középiskolások szépen
kivitelezett, már szinte hagyományosnak
mondható irodalmi kávéházi
hangulatot varázsoltak a XI. B
osztálytermébe. Egy
jóillatú kávé mellett,
korabeli zenét hallgatva, korabeli
díszletek között a
Nyugatosokról és a Nyugat
folyóiratról néztek
bemutatót, majd pedig Radnóti
Miklósra emlékezve,
születésének 100.
évfordulóján
emlékműsor és
illusztrációs verseny várta a
nagyokat.

Mindenhol rendezvény


A szervezők nagy gondot fektettek arra, hogy senki
se unatkozzon. Kovács Klára
aligazgatónő kiemelte: nagyon nehéz
ennyi gyermeknek állandó jelleggel
tartalmas kikapcsolódást
biztosítani. Aki akarta,
vetélkedőkön, rajzversenyen,
táncoktatáson,
sportvetélkedőkön vehetett
részt, vagy vitakörön
vitázhatott egy történetről,
mely végén a tanulságfalon
feltűntették azokat az
értékeket, melyek fontosak
számukra.

Nagy Anikó


 

Kapcsolódó cikk: