Iskolakezdés utáni forgalmi helyzet Nagyváradon

Iskolakezdés utáni forgalmi helyzet Nagyváradon
A tanévkezdések óhatatlan velejárója minden évben az autóforgalom ugrásszerű megnövekedése a városokban. Nagyváradon több munkálat hátráltatja és fogja hátráltatni a járműközlekedést. Ennek jártunk utána, és bizony elborzadtunk azon, mi vár reggelente az autókba ülőkre városunkban.


Normális körülmények között a közúti infrastruktúrát is érintő munkálatokat a tavaszi és nyári időszakban végzik el, hogy az iskolakezdésre már be is lehessen fejezni a kisebb volumenű munkákat, de mivel Nagyvárad folyamatosan az európai uniós anyagi támogatások lehívásának a lázában ég, ezért a városban folyamatosan munkálatok zajlanak, a bürokratikus eljárások komplexitása miatt pedig sokszor nem sikerül a kivitelezést az optimális tavaszi-nyári időszakra időzíteni. Ez utóbbira jó példa az új Pece-híd építése a Rulikowsky úton, amelyet a tervek szerint eleve az egyetemi év kezdete előtt kellett volna befejezni, csakhogy a munkálatok jelenleg lassan vagy alig folynak, nyilatkozta a sajtónak Dorel Crăciun, a kivitelező Drumuri Bihor igazgatója. Így az építmény október 30-ra tervezett átadás-átvétele is csúszni fog.

Taxis szemmel

Az említett Pece-híd építése nagy gondot okoz az autósok számára – erről nyilatkozott lapunknak Alexandru Tușan taxis, aki elmondta, hogy az építkezés befejeztéig a Nagyváradi Egyetem és a Rulikowsky temető el van vágva a belvárostól. A taxis kifejtette, hogy aki a belvárosból akar eljutni a temetőbe, elég nagyot kell kerülnie a nagypiac és a Horea utca, vagy pedig az Auchan felőli Pece-híd irányába. Ugyanekkora problémát jelent az autósok számára a Szaniszló (Eminescu) utcának a Széles (Menumorut) utca felőli végén zajló munkálatai. Tușan kifejtette, hogy az az utca forgalmas és egyirányú, a központból sokan haladnak azon az úton a Rogériusz felé, így aki nem tér le időben a Gesztenye fasor (Jiga) irányába, akkor később már vissza kell fordulnia a központba. A Szaniszló utcán külön zavaró az útburkolat minősége. „Évek óta rossz állapotban van a Eminescu utca, nagyon hullámos és gödrös, nem egyszerűen csak megrázza, de megdobja az autót a sok hullám. Egy réteg sima aszfalt nagyon hiányozna rá” – fogalmazott a taxis, hozzátéve, hogy más helyeken nem ilyen vészes a helyzet.

Munkálatok

A Nagyváradi Vízművek befejezte a munkálatokat a Széchyeni (Traian park) téren, de folytatódik a hálózatcsere a Ritoók Zsigmond (Enescu) utca teljes hosszában. A maga során Dan Crețu, a Hőszolgáltató Vállalat szóvivője lapunknak azt nyilatkozta, hogy jelenleg nincsenek fővezeték-cserélési munkálatai a vállalatnak, amelyek fennakadást szoktak okozni a közlekedésben. „Egy olyan munkálatunk lesz, ami zavarni fogja a forgalmat: Szentmárton községben kell kicserélni egy csövet az országúton.”

Villamossín

Nagy fennakadást fog okozni a közlekedésben a villamos sínek áthelyezése a Vitéz (Decebal) és az Aradi út kereszteződésében. Ez a munkálat egyébként meglehetős csúszással kezdődik majd. Az uniós finanszírozású projekt megvalósítása augusztus elején kellett volna kezdődjön, de, mint azt lapunknak Romeo Nica, a Nagyváradi Helyi Közszállítási Vállalat (HKV) gazdasági igazgatója elmondta, a közbeszerzésen második helyen végzett cég fellebbezett, így első körben ezért nem kezdődtek el a munkálatok, azt követően pedig azért késlekedtek, mert a szakminisztérium arra figyelmeztette a várost, hogy ha megkezdik a munkálatokat a finanszírozásról szóló szerződés aláírása előtt, az az uniós támogatás elvesztésének kockázatát vonná maga után. Nica hozzátette, hogy a szóban forgó munkálat két hónapot venne igénybe, persze az sem mindegy, hogy mikor, milyen időjárási viszonyok között folynak a munkálatok. Ehhez kapcsolódva Marius Moș, a nagyváradi polgármesteri hivatal nemzetközi finanszírozású projektek igazgatóságának a vezetője elmondta: ez a munkálat idén ősszel valószínűleg elkezdődik, ugyanis a minisztériumban belátták saját tévedésüket, ugyanis a munkálatokat el lehet kezdeni akkor is, ha nincs még meg a finanszírozási szerződés. Az igazgató hozzátette, hogy ezt a projektet októberben nyújtják be uniós finanszírozásra, de a pénz már ki van utalva a munkálatokra, tehát lehet lehet kifizetéseket eszközölni.

Tervek

A Bémer tér felújítása és a Nagysándor (Aurel Lazăr) utca és környékének sétálóutcává való átalakítása szintén uniós finanszírozásból valósul meg. Előbbi projektek közbeszerzési eljárása a vége felé tart, tudtuk meg Marius Moștól, legkésőbb október elejéig meglesz a kivitelező, amelyik a műszaki terveket is el kell majd készítse. Kérdésünkre válaszolva Moș elmondta, hogy a legoptimistább forgatókönyv szerint már ebben az évben, de legkésőbb tavasszal elkezdődik ez a munkálat, és nagyjából ugyanez érvényes a Nagysándor utcai munkálatokra is azzal a különbséggel, hogy ez utóbbi esetben valószínűbb az, hogy jövő tavasszal kezdődnek a munkálatok. Tehát a Bémer tér környékén lehet, hogy már az idén komoly fennakadások lesznek a közlekedésben, és jövőre is torlódásokra lehet számítani a váradi utakon, hiszen a tervek szerint elkezdődik a Ghillányi (Cantemir) út, Gojdu tér, Baross (Dacia) híd közötti útszakasz teljes átépítése, így a főútról a környező kisebb utcákra fogják terelni a forgalmat. Ráadásul ez egy nagyszabású, több mint 20 millió eurós projekt, amelynek keretében hat aluljárót fognak építeni ott, így legalább két éven át rendkívül nehézkes lesz ott a közlekedés. Ugyancsak jövőre kezdődik el – legalábbis a tervek szerint – a gyorsforgalmi út meghosszabbítása a Theodor Neș irányába, az intermodális terminál építése Biharpüspökiben és a közúti felüljáró építése, mely az új ócskapiachoz vezet majd.

Pap István