Iskolák majálisa a vársáncban

Iskolák majálisa a vársáncban
Nagyvárad- Május 9-én, szombaton a Festum Varadinum ünnepségsorozat keretében a Pro Rogériusz Közösségi és Kulturális Egyesület ismét megszervezi a Minden magyar majálisa elnevezésű programkavalkádot a vársáncban, melynek része a 10 órától bő három órán keresztül zajló Iskolák Majálisa elnevezésű rendezvény is.

Tóth Márta, az Ady Endre Középiskola igazgatónője szerdán ezzel kapcsolatban azt nyilatkozta az erdon.ro-nak: már komoly hagyománya van ennek az eseménynek, amely többek közt azért nagyszerű, mert a város magyar iskolás gyermekei egy helyen találkozhatnak, és megmutathatják, amivel az év folyamán készültek. Lehetőséghez jutnak, hogy a számukra biztosított technikai felszerelés segítségével szabadtéri színpadon bemutathassák produkcióikat, melyek közt népmese feldolgozások, énekszámok és táncos (modern, népi, mazsorett, akrobatikus stb.) műsorelemek egyaránt megtalálhatóak. Emellett, mint minden évben, sátrakat is felállítanak, illetve néhány iskola bográcsot is készít. A majálison résztvevő tanintézmények a következőek: Ady Endre Középiskola, Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum, Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium, Mihai Eminescu Főgimnázium, Szacsvay Imre Általános Iskola, Nicolae Bălcescu Általános Iskola, 11. és 16. számú Általános Iskolák, Andrei Şaguna Műszaki Kollégium, debreceni Szoboszlai úti Általános Iskola, valamint Iosif Vulcan Főgimnázium. Utóbbit kivéve, valamennyi fellépéssel készül.

Ciucur Losonczi Antonius



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter