A jelenleg Balatonbogláron élő Podmaniczky Szilárd író volt a péntek esti nagyváradi Törzsasztal vendége.
Ahogy az már lenni szokott, a nagyváradi Ady Endre Liceum könyvtárában megtartott író-olvasó találkozón Kőrössi P. József író, könyvkiadó faggatta a meghívott vendéget, ezúttal Podmaniczky Szilárd, írót. Először a gyermek- és fiatalkorra vontakozó kérdésekre válaszolt Podmaniczky Szilárd, aki tizenhat évesen került komoly diemma elé, amikor a további tanulmányairól kellett döntsön, és ő a matematika-fizika szakot választotta, holott már nagyon korán megmutatkozott írói tehetsége. Elmondta, hogy a matematika és az irodalom között az a legfőbb különbség, hogy a matematikában adottak a megoldandó problémák, míg az irodalomban maga az alkotó veti fel a problémát, amelyet aztán megpróbál megoldani.
Valóságból irodalmat
Ezt követően tárcaírói munkásságának részleteit elevenítette fel, elárulva, hogy havonta nyolc tárcát kellett megírjon, de ő a penzumot egy nap alatt teljesítette, így a hónap többi napján volt ideje mással foglalkozni. Hozzátette: „a rövidpróza elvette a levegőt más műfajok elől, de én azzal védekeztem, hogy az életem sem egy egész, hanem kis korpuszokból áll össze. Időközben viszont rájöttem arra, hogy ezerszer fontosabb az, hogy megindítson egy emberi tekintet, egy gesztus. Most már szükségem van arra, hogy valami történjen velem, és ehhez képest, hogy mit tudok a fantáziámmal elérni az…” – hagyta függőben a mondatot egy legyintéssel az író.
Valóságból irodalmat 2
A pályája elején szinte kizárólag a fantáziájára hagyatkozó író a 90-es évek végén komoly írói szemléletváltáson ment át, mely szemléletváltás betetőzése egy svájci ösztöndíj volt. A hegyek országában eltöltött fél év során érte az a kultursokkal felérő felismerés, hogy a Nyugat-európai ember életfilozófiája nem a szegénységre épül. Podmaniczky felidézte Kafka egyik gondolatát, miszerint a köztem és a világ között folyó harcban a világot támogatni. Az író előtt ebből a szempohttp://admin-cluster.inform.hu/fcung/Content.aspx?category=IM%3aerdon%3anews-erdelyntból két alternatíva rajzolódik ki: műveiben vagy a saját egoját, vagy a világot kell megjelenítenie, és Podmaniczky Szilárd ettől fogva a második alternatívát választotta. Mint elárulta, ma már nem tud olyan írást írni, aminek nincs valóságalapja.
Az irodalom visszavág
A beszélgetés utolsó harmadában Podmaniczky saját vállalkozásáról beszélt, a www.librarius.hu honlapról, amelyen a valamilyen okból az irodalom perifériájára szorult alkotók jelentetik meg írásaikat. Ezzel kapcsolatban Podmaniczky kifejtette, hogy amikor a nyugati vállalkozók felvásárolták a magyarországi vidéki lapokat, gyakorlatilag kiírtották az újságokból a szépirodalmat, ami csak előmozdította ezt a perifériára szorulást. Márpedig, mint Podmaniczky kifejtette, ha egy írónak vagy egy alkotásnak nincs médiatámogatottsága, akkor az az író vagy alkotás nem is létezik. A librarius létrejöttének egyik oka éppen az, hogy az ott publikáló szerzők nagyobb médiatámogatást kapjanak.
Pap István