Irodalmi konferencia Nagyváradon

Irodalmi konferencia Nagyváradon
Nagyvárad – A Magyar Irodalomtörténeti Társaság védnökségével A 12 legszebb magyar vers konferenciasorozat nyolcadik állomásaként három napos konferenciát tartottak Érmindszenten, Nagykárolyban illetve Nagyváradon.

Magyar tanárok, irodalomtudósok, diákok és verskedvelő magánszemélyek részvételével vasárnap Nagyváradon, az Ady Endre Líceumban zárult a Magyar Irodalomtörténeti Társaság védnökségével az Élményközpontú irodalomtanítási program keretében szervezett három napos irodalmi konferencia. A Fűzfa Balázs irodalomtörténész nevéhez köthető, még 2007 őszén kezdődött rendezvény- és konferenciasorozat célja, hogy kísérletet tegyen a magyar irodalmi kánon tizenkét remekművének újraértelmezésére. A versek közismert és kedvelt költemények, az egyetemi képzés és a középiskolai tananyag fontos darabjai. Az idei téma a Kocsi-út az éjszakában című ismert Ady-vers volt, melyet három napos konferencián veséztek ki a résztvevők. Az előadás-sorozatot Ady életútjának három fontos helyszínén: Érmindszenten, Nagykárolyban és Nagyváradon szervezték meg.

Tízperces előadások

A vasárnapi, nagyváradi program a Szent László Gimnázium diákjainak műsorával kezdődött a költő nevét viselő tanintézet dísztermében. Ezt követően tíz-tíz perces előadások követték egymást. Szó volt többek között a versben megtalálható motívumokról, az Ady-versek tanításának lehetséges eszközeiről, a középiskolai irodalomoktatás közhelyeiről, stb. Fűzfa Balázs Google és MaGoogle fia vagyok én…címmel tartott előadást, melyben egyebek mellett arról beszélt, hogy meglátása szerint a diákok újra elkezdtek érdeklődni Ady költészete iránt. Tóth Márta, az iskola igazgatónője házigazdai minőségében köszönte meg az előadóknak a közreműködését és egyben a magyarországi meghívottaknak bemutatta az iskolát, illetve felvázolta a nagyváradi közoktatás helyzetét is. Végül a délelőtti programot az adysta diákok műsora zárta.

Mészáros Tímea