Irina Radu: Nem tekinthető cenzúrának az, hogy elhalasztották a Dacian Cioloşsal készült interjú sugárzását

Akt.:
Irina Radu. Fotó: Agerpres
Irina Radu. Fotó: Agerpres
Nem tekinthető cenzúrának az, hogy elhalasztották a Dacian Cioloşsal készült interjú sugárzását a román közszolgálati televízió (TVR) Viaţa satului című műsorában – nyilatkozta hétfőn Irina Radu, a TVR elnök-vezérigazgatója, és hozzátette: megtárgyalják az ügyet a intézmény etikai bizottságában is.

‘Igen, hozzájárulásomat adtam ahhoz, hogy elhalasszák az interjú sugárzását. (…) Ez nem cenzúra. Cenzúra az lenne, ha nem elhalasztanánk, hanem betiltanánk az interjú műsorra tűzését, vagy a 30 perces interjúból csak 10 percet adnánk le’ – nyilatkozta Irina Radu a parlamentből való távozásakor, ahol a képviselőház művelődési bizottságának elnökével folytatott – bevallása szerint – ‘építő jellegű’ megbeszélést.

Elmondta, az ügyet megtárgyalták az intézmény vezetőtanácsának ülésén, és az etikai bizottságot is összehívták az ügyben.

A TVR vezetőjét nem kívánta kommentálni azt, hogy 2014-ben, az akkor elnökjelölt Victor Pontával is interjút sugárzott a Viaţa satului.

A tévéelnök szerint pontosabb előírásokra van szükség, mert Dacian Cioloş esete, aki nem jelölt, de feltűnik egyes választási plakátokon, és szerepel a választási klipekben, ‘előzmény nélküli’ helyzetet teremtett.

AGERPRES (szerző: Daniel FLOREA, szerkesztő: Florin MARIN; HU – ERDÉLY András)

www.agerpres.ro



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter