írásbeli kérdés az Újpest bukaresti meccséről

Írásbeli kérdéssel fordul a
külügyi és a rendészeti
tárca vezetőjéhez, valamint a
sportért felelős miniszteri megbízotthoz
az Újpest futballcsapatának bukaresti
meccsével kapcsolatban Móring József
Attila kereszténydemokrata képviselő.

Az ellenzéki képviselő
hétfőn, “Huhogni, cigányozni,
gágogni tilos, +szarmagyarozni+ szabad?”
címmel rendezett
sajtótájékoztatóján
elmondta, arra kíváncsi, hogy tesz-e
hivatalos lépést a külügyi
tárca amiatt, illetve mit szól a
sportért felelős önkormányzati
minisztérium ahhoz, hogy július 16-án,
amikor a Steaua Bucuresti román csapat ellen
játszott az Újpest a román
fővárosban, a mérkőzés
második félidejének elején
hosszú percekig látható volt egy
magyarokat gyalázó felirat, amelyet
román szurkolók feszítettek ki, s a
televíziós közvetítésben
is mutatták azt.
Móring József Attila
úgy fogalmazott, hogy “ennél
undorítóbb, ocsmányabb, aljasabb,
provokatívabb szöveg nem jelent még meg
magyar sporteseményen”. Véleménye
szerint ennek már semmi köze a szokásos
lelátói hangulatfokozáshoz, az
ellenfél bosszantásához. Ez
nyílt provokáció és
sértés volt, nem csak a több mint
harminc órát utazó mintegy
félezer Újpest szurkoló, és
hozzájuk csatlakozó több száz
erdélyi szimpatizáns számára,
hanem minden olyan embernek, “akit magyar anya
szült”.

“Tiltakozzunk-e ez ellen, vagy szótlanul
tűrjük, hogy megalázzanak bennünket?”
Egy halk huhogás máris
stadionbezárást meg sok százezer
eurós büntetést eredményezi –
Magyarországon. Vonatkoznak ugyanezek a
szabályok másokra is? – sorolta
kérdéseit.

Szerinte erre a rendkívül súlyos
provokációra nem elegendő
reakció, hogy az Újpest hivatalosan
tiltakozik az UEFA-nál.

A képviselő megjegyezte: a
mérkőzés
visszavágóját július
23-án tartják Budapesten, a Szusza Ferenc
stadionban, ahová a román csapatot minden
bizonnyal jelentős számú
szurkolósereg kíséri el. Így
joggal vetődik fel a kérdés, hogy
“diplomáciai úton orvosoljuk-e ezt a
súlyos atrocitást, vagy
rábízzuk a dolgot az Újpest
szurkolóinak kemény magjára?”
Hozzátette: a magyar rendőrök vajon ebben
az esetben agyba-főbe verik-e saját
hazájukban a magyar szurkolókat,
“megvédve azokat, akik ezt a gusztustalan feliratot
kifeszítették”.

A képviselő szóvá tette azt is,
hogy “a hazai média egy jelentős része,
élén a közszolgálati MTI-vel – a
román tudósításokat alapul
véve és tulajdonképpen azok
érdekeit szolgálva – a lilák
drukkereinek botrányos utazásairól
írogatott, de érdekes módon a
velük utazó tudósítók ezt
nem erősítették meg, sőt
éppen az ellenkezőjéről
számoltak be. Joggal merül fel a
kérdés, miért jó
magunkról rossz bizonyítványt
kiállítani, még akkor is, ha semmi
rendkívüli, semmi rossz nem
történt.”