Irány a kerékpáros turizmus

Irány a kerékpáros turizmus
Szerdán a biharsályi tó mellett tartott sajtótájékoztatót Pásztor Sándor, az RMDSZ megyei tanácselnök-jelöltje. Azon koncepcióját ismertette, mellyel fellendítené a bicikliturizmust.


Pásztor Sándor, az RMDSZ megyei tanácselnök-jelölje arra hívta fel a figyelmet: a kerékpáros turizmusnak hatalmas hagyományai vannak Európában. Több nagy, úgynevezett biciklisztrádás rendszer létezik, az EuroVelo hálózat részeként, jórészt Nyugaton, melyre legalább akkora iparág épült, mint a hajóturizmusra. Ez ugyan Kelet-Európa irányába is elindult, de látszik, hogy Romániában a mi térségünkben ilyen típusú kapcsolódás nem lesz, hiszen a Duna közelében halad majd a 2020-ig kiépülő 6-os korridor.

Nagyvárad viszont tulajdonképpen már össze van kötve Berettyóújfaluval illetve Debrecennel, tehát meg van lehetősége annak, hogy ha egy megfelelő vendégcsalogató biciklirendszer létesülne Bihar megyében, akkor nálunk is fellendüljön az ilyen fajta turizmus. Várad környékén ezt úgy képzelné el, hogy megyei önkormányzati segítségével kiépítene egy olyan kerékpár hálózatot, mely az érdeklődőknek lehetőséget teremtene arra, hogy egy nap alatt meg tudjanak egy biciklitúrát. Délen ez körülbelül 30-35 kilométer hosszú lenne, és a NagyváradVáradszentmártonFélixfürdőBiharsályiVáradpósaNagyürögdNagyvárad vonalon menne végig.
Amellett, hogy egy gyönyörű környezetben haladna az út, sok lenne a látnivaló is: például Sályiban a tó és Szacsvay Imre mellszobra, Váradpósán pedig egy régi fatemplom. „Össze lehetne tehát kapcsolni a kerékpározást a turizmussal, és perspektívikusan a Megyei Tanács segíthetne megteremteni ennek feltételeit”- hangsúlyozta.

Ciucur Losonczi Antonius



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter