2010.12.14 18:13; Frissítve: 2010.12.14 18:13


Iraki püspökök Strasbourgban

Iraki püspökök Strasbourgban
Az iraki – szír és kaldeus rítusú – keresztény egyházak magas rangú vallási vezetői tettek látogatást Strasbourgban 2010. december 14-én az Európai Parlamentben, jelesen: Basile Georges Casmoussa mosuli érsek, Athanasius Mattai Shaba Matoka bagdadi érsek és Mar Shlemon Warduni babiloni püspöki helynök.

A látogatás szomorú aktualitását az adja, hogy a keresztény közösségek tagjai ellen elkövetett erőszakos cselekmények már-már mindennapossá váltak Irakban. A bagdadi katedrális ellen végrehajtott legutóbbi súlyos terrortámadás több halálos áldozatot követelt. Az utóbbi időszakban eluralkodott keresztényellenes politikai kurzus oda vezetett, hogy az Irakban élő keresztények száma harmadára csökkent, lélekszámuk pedig a korábbi, mintegy másfél millióról mára már alig félmillióra apadt.

Megjegyzésre méltó, hogy az Európai Parlament idén novemberben fogadott el határozatot az iraki vallási üldözöttek védelmében. A napokban indított, a közel-keleti keresztényekkel szolidaritást vállaló politikai nyilatkozatot több mint száz képviselő írta alá, köztük számos magyarországi és erdélyi képviselő.

Tőkés László vallási ügyekért felelős EP-alelnök Hans-Gert Poettering korábbi parlamenti elnökkel együtt fogadta a magas rangú egyházi küldöttséget. Az iraki egyházfők nemcsak az iraki és a közel-keleten élő keresztények védelmét kérték az európai parlamenti elöljáróktól, de Nyugat-Európába menekült híveik ügyének felkarolását is szorgalmazták.

Tőkés László támogatásáról biztosította a vallási meggyőződésük miatt terrorizált katolikus közösség vezetőit. Mint elmondta, a keresztény egyházak brüsszeli képviseletei – köztük az Európai Közösség Püspöki Konferenciáinak Bizottsága (COMECE), valamint az Európai Egyházak Konferenciája (CEC) – következetesen kiállnak üldözött hittestvéreik mellett, és ennek megfelelően javasolták, hogy a Catherine Ashton által vezetett Külügyi Szolgálat egyik kiemelt prioritása legyen a világ bármely részén üldözött keresztények ügyének képviselete.

Poettering és Tőkés egyetértettek abban, hogy a megoldás nem az elvándorlás, hanem ezzel ellenkezőleg, a Közel-Keleten őshonos keresztényeknek is jogot kell biztosítani a szülőföldjükön való megmaradáshoz és vallásuk szabad gyakorlásához.

Mindketten vállalták, hogy levélben keresik meg Irak országukbeli nagykövetségeit az üldözött keresztények védelmében és érdekében. A felek között teljes egyetértés mutatkozott abban a tekintetben, hogy a következő esztendőben sor kerüljön arra a rendkívüli konferenciára, melyet a volt EP elnök kezdeményezett a muzulmán országokban kritikus helyzetben élő és egyre fogyatkozó kereszténység védelme és a muzulmán-keresztény kapcsolatok rendezése érdekében.

A küldöttséget a későbbiekben az EP plenáris ülésén hivatalos formában üdvözölték, majd Jerzy Buzek, az Európai Parlament elnöke fogadta őket.


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK ERDON Bulvár
Apocalyptica a Campus Fesztiválon
Alig egy hete jelentette be főbb programjait Kelet-Magyarország egyik legnagyobb fesztiválja a Campus Fesztivál, [...] tovább »
….és még mindig Sziget
Újabb izgalmas csapatok és előadók mondtak igent a jubileumi Sziget szervezőinek. A Nagyszínpadon landol majd [...] tovább »
Armin jön Björk helyére
A trance univerzum legismertebb, egymás után négyszer a világ legjobbjánal kikiáltott DJ-je, Armin van Buuren [...] tovább »
Ünnepelj a VOLTon!
A megszokottnál majd’ egy teljes nappal korábban kezdődik az idei VOLT Fesztivál! A nyitónap a 20. VOLT [...] tovább »
Sziget fesztivál: „Húsz év hév”
A Szigeten ott kell lenni. A jubileumi huszadikon pedig különösen, hiszen minden eddiginél színesebb és [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés